Pécsi Jonatán december elején úgy érezte, mintha folyamatosan sötétségben élne, mintha a csillagtalan éjszakák után valahogy nem akarna megérkezni a nappal. Ehelyett valami félhomályos, ködös valami vánszorog az ünnepi fényben ébredező város fölé, úgy hét óra tájt. Egy ilyen nap után tartott hazafele Jonatán, amikor az utcai lámpák ezüst fényébenTovább…
Újévköszöntő Mögöttünk ismét egy év, mely eljátszotta kiosztott szerepét. Utolsó másodpercével elenyészett a semmibe, s szétfoszlott vele életünk, múltunk egy soha már vissza nem térő, megismételhetetlen szelete. Úgy indult, mint más évek: hideg napok, kemények, majd ránk köszönt a tavasz, türelmetlen várva a rázuhanó, forró nyarat. Peregtek a napok, hónapok,Tovább…
séta a jövőben megesett előttem a táj -beadta derekát- lépegettem rajta mint delnő hódításán elém soroltak mind kedvenc szavaim befogtam velük -irgalmatlanul- a szeleket is nyihogtak, dobogtak toporzékoltak nekifutottak kergetőztek szárnyat nyitottak vágtattak sörényük lobogott hanyatt terült a föld és fennen derültem hogy kiterült nem volt akadálya semminek száguldhattam fékTovább…
Már csak itt lenn, itt, gyufalángnyira tőlem fázik, reszket, kérdezi, látom-e arcát, higgye-e, merje-e hinni, hogy itt lenn, itt mindig velem élne, ha láthatnám most nyíló száján, nyitva felejtett száján hangtalan szó, három szótag, láthatatlan légáramlat, futna elébem, s vissza, ahogy csak eggyé forrott csípőnk hajdani ritmusa tudta, ott ingázott,Tovább…
Tudtam hogy a besúgók otthon rendes emberek utcánkban láttam először őket utánam néztek bólintottak egymásnak katonatempóban mint minden hájjal megkent kerületi kurvák ha megsejtik a kuncsaftszívet mire másnap hazaértem már nagyszobámban ültek mindketten fejbúbig talpig/bőrben és csizmában (ilyen az előírt menet) helyet foglalnak mielőtt hazaérkezik az áldozat a „lakás-donor” aTovább…
Legyen halotti tor Törvényeitek alatt repedezik kiszikkadt haragom a mindennapok helyben járásában. Már nincs erőm rátok nézni, nyitni cserepes számat, hangot adni a percenkénti rosszakaratokra. Vonz a mély. Az ősnihil, hol bár senki vagyok, de mégsem negatív. A láthatatlan. Tolakodnék a halálba menők között – mint koldus ki az élettelTovább…
Nézd! A fekete égbolton százezer apró fény, tán közéjük tartozom: a szándékom, meg én. E sötétlő óriás búsuló hasára léket vág a hajnal, s mint szétnyíló cipzár a földgolyó kabátján, terjed szét a fény a horizont határán. Lassan kap értelmet a látóhatár szélén a fákkal benőtt táj, és rikoltozó jajjalTovább…
Mostanában Mostanában a Duna-parton üldögélek, hallgatva, ahogy motoz a szél. Nem szólok, nem beszélek, locsog helyettem a kőszegély. Mintha tudná, nem szeretek, pár dolgot csak, azt hiszem. A horgászbotjaim, a hajómat a vízen. Talán’ a susogó nádast, a görnyedt fűzfákat, mikor borzolják a hullámok haját. És a csónakokat is, mertTovább…
32. lapszámunkba Vajda János fotóművész Mártély 208-2014 című albumából válogattunk. Decemberi lapszámunk tartalmából: Szabó T. Anna: A család az Turczi István: Karácsony Jeruzsálemben Izsó Zita: Az állatgondozó Varga Mihály: Rajtunk múlik, mi lesz ötven év múlva – interjú Szűcs Tamással Gergely Tamás: Lovisa Ulrika kertjében. Vér Barna T. Attila verseiTovább…
A család az csalás: csal, csalódik, csalat. A családi csalás a családban marad. A halál az halás, a test meg csak test, a te dolgod az, hogy mosdasd, etesd. A testben van a pénz, tudja azt minden férfi , tudja azt minden nő, mikor a pénzed kéri. Egyszerű szerelem, utcaiTovább…