Jószöveg Műhely Kiadó, 2009
Fordította: Hajós Katalin
A mai alkalommal egy nálunk kevésbé ismert marokkói kortárs szerző regényét választottam a képzeletbeli könyvespolcról.
Elbűvölően szép regény a szeretetről, az elmúlásról, amelyben az író anyja életét és családja múltját beszéli el. A regény vallomás az öregedésről, az élet elengedéséről.
A cselekmény több szálon, és idősíkon fut, felöleli a teljes XX. századot. Közel hozza az olvasóhoz a sokszor félreértett és tévhitek övezte iszlámot, annak valódi szellemiségét, tisztaságát, emberségét.
Lírai szépségű gondolatok, amelyekben erős hangsúlyt kap a szeretet és a ragaszkodás a szülőföldhöz, a családhoz.
Megismerjük Marokkó XX. századi történelmét. A szerző saját sorsát is meghatározza ez a történelem, az 1965-ös diáklázadások eseményei, amelyekben ő maga is részt vett. Letartóztatták, mint fő szervezőt és bebörtönözték. Szabadulása után Franciaországban kapott ösztöndíjat, így elhagyta hazáját. Azóta is ott él.
A regény középpontjában az idős, és nagybeteg anya áll, aki a halált várja és közben széthulló emlékezetében felidézi az egész életét, családtagjait, férjeit, akiket a szülők választottak számára. Első alkalommal még mindössze 15 éves volt, gyermeket szült, majd hamarosan megözvegyült. Küzdelmes és nehéz életére, örömeire és tragédiákra emlékezik vissza.
Hónapokon át mesélt író fiának, aki valójában akkor ismerte és értette meg anyját, annak érzelmi életét. Ennek alapján írta meg később anyja regényét.
A visszaemlékezésekben élők és holtak egyaránt megjelennek, ahogyan fokozatosan legyőzi az asszonyt a rettegett betegség, az Alzheimer-kór. Végül már gyermekeit sem ismeri fel, vizionál és élénken álmodik, ébrenlétben pedig összekeveredik elméjében a vízió és a valóság. Írói bravúr, ahogyan a szerző mindezt megjeleníti.
Az idős asszony elfogadja és várja a véget, a halált, amely megszabadítja majd földi kínjaitól.
„Olyan az arca, mint egy álom, egy ígéret, vagy a lágy és pompás tavasz nyomán megnyugodott kislányé. Az arca átadta magát a halálnak az egyetlen intim igazságban. Ki hazudna egy ilyen pillanatban? Életében sem ismerte a hazugságot. A vég közeledtével még szebb lett, hiszen a hazugság soha nem érintette meg.” (214.o.)
„Nem tudom, hogy a bánat, vagy a szél fújja-e el az emlékekre lerakódott port, és mártja mindet mélységes keserűségbe. Fájdalmas barázda húzódik az emlékezetben és a szívben.” (220.o.)
A szerzőről: Tahar Ben Jelloun marokkói író, költő, szociológus 1947-ben született Fesben, a marokkói protektorátusban.
1971 óta Franciaországban, Párizsban él. Munkáit francia nyelven írja.
Kezdetben a Le Monde című napilap munkatársa volt. 1973-ban jelent meg első regénye.
1985-ben jelent meg a Homok gyermeke című regénye, a fiúként nevelt kislány megrázó története. Ennek folytatása A szentséges éjszaka, amelyért Goncourt-díjat kapott 1987-ben (Magyar kiadás: Jószöveg Műhely, 2007)
Az egyik legtermékenyebb, és leginkább ismert maghreb-szerző.
Irodalmi munkásságának elismeréseként a francia Becsületrend lovagi címével tüntették ki.
Adatok forrása: Wikipédia
Illusztráció: a kötet borítója