Harminc magyar író az emberi méltóságról
Felelős szerkesztő: Hevesi Judit
Open Books, 2021
A könyv fülszövege:
„30 év, 30 szerző. A Magyar Hospice Alapítvány 30 éve segíti komplex ellátással a már nem gyógyítható daganatos betegeket és családjaikat. Az alapítvány 30. születésnapja alkalmából pedig 30 magyar író, költő segíti a Magyar Hospice Alapítványt szavaival, amelyek révén a társadalom lehető legszélesebb rétege tudhatja meg, hogy a korszerű fájdalomcsillapítással, tüneti terápiával és lelki támogatással az élet utolsó percéig mód van az elérhető legjobb életminőség fenntartására és az emberi méltóság megőrzésére.
Ez a válogatás a magyar irodalom kiemelkedő szerzőinek alkotásait gyűjti egybe, a szövegek összekötő eleme az emberi méltóság, és persze a szerzők érzékenysége egy kiemelkedően fontos és mindannyiunkat érintő társadalmi kérdést illetően.”
A művek szerzői:
Demény Péter, Dragomán György, Esterházy Péter, Darvasi László, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Haász János, Hartay Csaba, Háy János, Izsó Zita, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kepes András, Kiss Tibor Noé, Lackfi János, Nádas Péter, Nádasdy Ádám, Nyáry Luca, Parti Nagy Lajos, Polcz Alaine, Rakovszky Zsuzsa, Schein Gábor, Simon Márton, Szabó T. Anna, Szőcs Géza, Tompa Andrea, Tóth Krisztina, Turi Tímea, Ugron Zsolna, Kanjo Nada
Különleges könyv született a Magyar Hospice Alapítvány 30. születésnapja alkalmából.
Ismert írók, költők művei szerepelnek a kötetben, harminc novella, vers, regényrészlet. Az bennük a közös, hogy a rákbetegek megéléseiről szólnak, önmaguk, illetve hozzátartozóik betegségéről, szerencsés esetben gyógyulásukról. A sokszor tabutémának számító gyógyíthatatlan betegségek, az élet utolsó szakasza, az elmúlás, a halál elfogadása jelenik meg az írásokban.
Nagyon sokféle a megközelítés, a gyötrelmes szembesülés a betegséggel, a gyógyulásba vetett hit, és a remény is jelen van, az elfogadás és a beletörődés mellett.
A kötet írásai a téma ellenére sem nyomasztóak, sokkal inkább segítenek elfogadni, megérteni, mit élnek át azok, akik gyógyíthatatlan betegség diagnózisával szembesülnek.
Az alcím találó: 30 magyar író az emberi méltóságról.
A bevezetőt dr. Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány orvos-igazgatója írta. Visszaemlékezik a hospice mozgalom kezdeteire, amelyek Polcz Alaine pszichológus és író nevéhez fűződtek, akit mélyen megérintettek, és foglalkoztattak az élet és halál kérdései.
„A Magyar Hospice Alapítvány 30 éve a kórház szakértelmével, de az otthon melegével segíti a rákbetegeket, és családjaikat az élet végén. Fogalmazhatnék úgy is: nem szokványosan tekintünk az élet végi folyamatokra – valljuk, hogy a hospice nem a halált jelenti, hanem azt, hogy még élünk, így a hangsúly az emberi méltóság megőrzésére, az élet végének minőségére kerül. Szakszerű fájdalomcsillapítással, ápolással, és odafigyeléssel próbáljuk megszelídíteni a halált… Olyan multidiszciplináris teret biztosítunk, ahol orvos, nővér, szociális munkás, dietetikus, gyógytornász, lelkész, pszichológus külön-külön is tudja a beteg életminőségét javítani, együtt azonban még többre képesek.” (dr. Muszbek Katalin)
Akinek valaha volt már hozzátartozója hospice-osztályon, az pontosan tudja, mennyire igazak az itt leírt mondatok. Néhány éve egy hozzátartozóm feküdt a László Kórház Hospice-osztályának egyik kórtermében. Élete utolsó heteit, hónapját töltötte ott, amikor az otthoni ápolást már nehéz lett volna megoldani. Félelemmel telve, de nagyon bátran viselte a rohamos testi romlást, a fájdalmakat, a halál órájának közeledtét.
A nővérek csodálatos gondoskodással, empátiával ápolták, gondoskodtak róla, és a többi betegekről. Ha idejük engedte, beszélgettek a hozzátartozókkal is.
A hely légköre, a csendes, patyolat tiszta kórtermek, nagy ablakokon beáradó fény egészen emberivé tette a környezetet. Nem volt jelen a félelem. Pedig a látogatók jól tudták, hogy a betegek többségének már nincs túl sok ideje hátra.
Ha egy éjjeliszekrényen gyertya égett, tudható volt, hogy onnan eltávozott valaki. Szeretet, tapintat és béke. Ezek a szavak jutottak eszembe egyik látogatásom alkalmával.
A kötet nyitó alkotása Izsó Zita verse. Megrendítő, egy fátyol finomságával érzékelteti a szeretett hozzátartozó halálhírének tudomásul vételét.
Számomra a leginkább megrendítő Esterházy Péter Mirigynapló című regényének részlete volt, amelyet korábban már olvastam, és amely a kiragadott részlettel is nagy hatást gyakorol az olvasóra.
A kötet minden írásáról külön-külön lehetetlen írni egy könyvismertető keretei között, de néhányat szeretnék kiemelni közülük.
Polcz Alaine A hospice című írásában (Ideje a meghalásnak, részlet) a szerző a gyermekonkológia, – leukémia osztályon töltött két évtizedére emlékszik vissza. Abban a korszakban dolgozott ott, amikor a leukémia még gyors lefolyású, halálos betegségnek számított. Amikor az orvosok mindössze annyit tehettek, hogy emberibbé, tűrhetőbbé tegyék a beteg gyermekek utolsó napjait. Ezen túl pedig a hozzátartozók gyászfeldolgozását is elősegítették szakirodalommal, terápiával.
Szabó T. Anna, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa és Tóth Krisztina gyönyörű versei a kötet legszebb darabjai, amelyeket nehéz könnyek nélkül olvasni.
Nádasdy Ádám Az Úr hegedűje című novellája fiatalkori, önéletrajzi ihletésű emléket dolgoz fel. Megrendítően szép írás.
Grecsó Krisztián novellája szintén önéletrajzi, amelyben saját megélt betegségének, kezelésének, a kemoterápiának egy megdöbbentően tárgyszerű mozzanatát írta meg. Az ő története a kevés jól végződő történet egyike, hiszen meggyógyult, teljes életet él, alkot.
A Most múlik című könyvet jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki gyógyíthatatlan betegségben elveszítette hozzátartozóját, de azoknak is, akik szerencsésen legyőzték a betegséget, és meggyógyultak.
Illusztráció: a kötet borítója