Vételi zavarok
Romló légköri viszonyok.
Üzeneteit nem fogod.
Blokkolt, eldugult jelfolyam.
Akut mentális sztrókod van.
Lehet, hogy most már így marad.
Szivárványhártyán madarak.
Látóteredet kitöltik.
Láttad már őket (felötlik).
Amit tenned kell, megteszed:
Magasba tartod két kezed.
Kijózanodni egyszerű.
Voltál már így. Vele. Dezsavü.
*
Lorelei fésűje
Hiába bevált trükk, amely most is csábít,
hogy úgy, mint aki nem is mondja, csak kérdi —
sehogy sem megy. Folyton feleletnek látszik.
Szóljon direktben inkább, démoszthenészi
elszánással (az a kavics még a számban),
remélve, nem pusztán dadogásnak hallik.
Úgy kellene a lehető legtisztábban
artikulálni a semmitől csak alig
érzékelhetően különböző mindent,
hogy nagyrészt hiányoznak hozzá a szavak.
Nem(csak) belőlem, hanem a nyelvből. Hiszen
a fogalmak azonnal szertefoszlanak,
ha a határtól még hajszálnyival innen
neveznénk meg velük, ami odaát van,
(illetve nincsen), s szinte az is átbillen
ilyen közelségből, ami általában
kézzelfogható. Maradnak hát a pszichés
érzetek, valamiféle nyelv nélküli
költészet leírhatatlan szavai, és
Lorelei, mint jelkép: fésűtlen fésüli.
*
Függő játszma
Pont most dob hatost. Hát persze.
Ugyan kit is érdekelnefüggő játszma,
a játék, amikor nincs tétje.
De azért tesz. Az egészre.
Rég nincs kedve. Még kiszállni
sem. Ásít. Történhet bármi,
kevés, hogy közönyére hasson.
Nyerjen vagy veszítsen — „zagson”.
Csak egy villanás: és ha most
ő lenne a kocka? Hatost
dobhatna vele valaki.
Ez már tét. Van ok. Maradni.
