A líra-kurzus tanára: Petőcz András költő
(Válogatás a 2023-as őszi szemeszter alkotásaiból.)
Balizs Dániel: A bohóc döbrögi
(egy fényképre, egy eseményre)
feje hangszórók elé vereslik, arca vetítővászonná duzzad,
ingét hosszan kigombolja, fakó mellszőre előbolyhosodik,
poharat ver asztalokhoz, izzad, lányderekat markol,
nők félmosolyát érti úgy, párnás-véreres arca
halvány ajkakhoz dörgölőzik
míg a hegedűs
csak húzza
csak húzza
két karja
mintha két
külön test
tíz vékony ujja
tíz külön hegedűs
a levegő kitágul
s feláramlik
láthatatlanul
körülötte
bohóc döbrögi vigyorog, bólogat, vállakat ropogtat
mint egy kései, hatalmát vesztett cézár,
árnyéka hatalmasra hízva betűkre és szótagokra kúszik,
pontot présel befejezetlen mondatokra, röhögve káromkodik,
magát várja a legjobban
ahogy minden ki más
csak a hegedűs nem
a hegedűs
aki
egy percre
visszaszöktette
közénk
a művészetet
Hajdú László: Túróskenyér
Favágó ül a tönkön és falatoz
Kastélyból királylány kiódalog
Mit eszel jó ember
Túrót madárlátta kenyeret
Ha gondolod adok
Leánynak tetszik az őszinte beszéd
Csak úgy a fűre letelepedék
Hátát a tuskónak veti
Falatot a legénytől úgy veszi
Jó szóra is éhezik
Egész este táncolnom kellett
Enni sem volt érkezésem
Egymást követték a kérők
Kit kikosaraztam
Felsorolta összes vétkem
Összes vétkem hogy élni akarok
Élvezni az életet a szerelmet, a táncot
Szól a fiú táncolj velem rét a terem
Csicsergés a zene forrásvíz hűs ital
Nézi a leány nevetés kibuggyan
Jókedve a fiú arcát szelíden megintve
Gyerek vagy még hát nézd meg magad
Tudják azt a rigók a háromnegyedet?
Ismeri a varjú a palotást?
Egy hét múlva jött újra
Bálnak volt előtte napja
Erdészünk halkan vigasztalja
Érett túró ropogós kenyér
Újabb falat a szenvedő lélek jussa
Szaladok itt ne találjanak
Várnak már a kérők grófok hercegek
Egyikhez végül úgyis hozzámegyek
Vissza se nézett
Kenyérhéját a földre ejtette
Mint mannát az istenek
Ejtett őzgidát a toportyán
Szája ízét úgy falta a balga gyermek
Ki tizenöt sem volt még
Szívét a vélt csók íze rabul ejté
Következő bálon ablak elé settenkedik
Ágat gallyaz azon felmerészkedik
Úri népek szolgasereg
A szem káprázik micsoda orgia
Nők haja bomolva keblük kitárva
Nem hisz a szemének kit étellel dédelgetett
Két bonviván élvezettel öleli
Arca piros keble piheg
Ahogy az egyik mellére másik ölébe fészkel
Arcába farkába vér tolul
Túrót érlel kenyeret dagaszt
Tuskót formáz baltát élez
Jön is a lány arca vidám
Úgy örülök neked
Hazudsz te boszorkány
Látom vártál hív ízes falat
Vár-vár a tuskó nyakad rá hajtsd
Pihenj meg legott
Hisz a tánc megfárasztott
Szalmaágyra hajlik a lány fatönk a párnája
Villan a fejsze
Túrót kenyeret bíbor pettyezi
Hajnal Éva: Hajnalos
Megsebzett házak közt érkezik a hajnal,
egyszerű ruhája halvány fényű kék.
Pislog egyet-kettőt, elhussan az angyal,
szárnya alá hull az éjszakai ég.
És mintha mindez csak akaratlan volna,
szétmázolt felhőket szanaszét küldözget,
harmatcseppjein bong apró árnyak mollja,
s mindent elegánsan bíborba öltöztet.
Mire elkészül, csak ámulsz, hogy pazarol:
aranyló betűket fest a hajnalégre,
valaki megébred, verset ír valahol,
s egyszeriben, mintha Isten hazatérne.
Kovács Marianna: A Jóság
Hommage a Gregory Corso
a Jóság színarany
ragyogás
átölel simogat
vigasztal
a Jóság egy
mélyvörös bazsarózsa
szívesen ad
nem kér cserébe semmit
a Jóság néha szomorúfűz
alákuporodsz
figyeled a fényfoltokat a leveleken
megnyugszol
a Jóság nyíló tavirózsa
ring a víz felszínén
lelkedet
nem érinti meg
a Jóság sudár nyárfa
toronyként áll és azt kiáltja
ide nézz figyelj rám
megmentelek
a Jóság olyan
mint a pipafüst
elszáll a levegőben
nyoma sincs
a Jóság folyondár
borostyán és iszalag
körbe fon
fojtogat
a Jóság lehet erőszakos
rombol mint könnyező gomba a fát
szétdúlja az életedet
ha hagyod
a Jóság legtöbbször
jót akar útja néha
mégis kín
a vége káosz
a Jóság konkoly is
mérgezi a vetést
a Jóság búzavirág
egyszerű és szép
Lantay Éva: Világítótorony
világ
ít ó
torony
mi nek
ha
nincs
aki nek
világ
ít son
sötét
vizeken
szür ke fel
legek
en
de ott egy
madár
röp pen
neki
nem
kell
fény
ő
lát
Morvai Fanni: Flordaban is veled vtam elfogalva
Tandori Dezsőnek
Megprobatam, probaltam megszokni elöle elöre
uccu be ki neki USA tizenket ora masik ido zona.
Uj kontigens, uj egghajlat, amrikai alom,
de a gondom olom gondolatom maradt velem,
gondolhatod, szabd a lelkem legyen jo lesz de nem,
nem csak a sos viz csipni szet mindenem.
Evvel fogalozni meg hiba az a tucat kilometer
is mer igysi te vagy fejmbol verni ki nem.
Emlekeddel kacsazom benyel a hull a hullam
ma meg nem. megy vissza fejt vissza vissza ejt
fel felejt elejt a viz a part becsomagolva
nagyot csobban a kavics a homok pörög forog
a vilag velem ki kifosz folyt. kifolysz folyton
fogsz ki rajtam te menny mennyi szer el menni
el. De nem. meg ma sem, igy kelet lenninek.
El le elve eleve elrend elet elrendezett rendeltet etett.
Na szoval hogy rend a lelek mindenek. Feneegyemeg.
Hianyzol.
Nagy Tímea: Héjak
Ki szereti annyira a kendőbe takart lilahagymát,
hogy megfesse, szétnyissa tekintetével,
a burok suta érintését megénekelve a bőrön.
Ki szereti annyira a héjat, hogy verset írjon róla,
mássalhangzók kitintestével nyissa szét
a kristálybúrát, amiben még világít olaj,
hideg esték lámpása a gézen, figyelő állatok
lehellete sötétben.
Egy nyílás és egy csukódás közé ékelődik
egy arctalan mosolygás,
olyan, amivel a levelek engedik el
az ágat, amivel a dermedt méhek megköszönik
a rájuk hulló erdőt.
Honnan tudhatnánk, hogy melyik
oldalán pergünk a homokórának?
A vér fut tovább, csermely
az időágyba metszett óceán felé,
ahol a torkolat egy jégre fektetett kisgyerek.
Mindannyiunkban máshogy sír fel,
amikor a rutinosan ejtett mondatok réseiben
felismerjük a közöny kovaszürke nyomát.
Sipeki Zsófia: Földszinten. 05.12.
A hétköznapok a legszebb napok arra a különleges alkalomra, hogy a földszinten észrevegyem
a fontosságát a céges munkamorálnak, mert a földszinten tényleg mindenki szereti egymást.
Itt dolgozom és sosem hagynám el ezt a szintet, senkiért sem, még pénteken sem.
Hetente párszor azért feljössz hozzám köszönni, vagy valami olyasmi.
Hét napból a nyolcadikon elindulok magamtól a lift melletti folyosón
az épület legalsó szintjére munkaidőn kívül a szobádba viszek
egy kávét vagy valamit, csak addig más lesz majd kedves
másokkal a földszinten és főzi a kávét és én csak
így maradok szerényen munkamániás
veled a földszint alatt szinten.
Futok a lépcsőkön lefelé
magassarkúban,
mezítláb,
halkan,
csak
én.
Szesztai Zsuzsa: Rejtőző
Feszültség, a levegőben
rejtőző áramkörök
fokozott elővigyázatossággal
nyomják ugyanazt a pontot,
ahol a tekintetek halmaza
még érintkezhet.
Ha tudnám, hogy most jöttél
a holdról, kiolvasnám
kezedből a függőleges napokat,
és egyenként számolnám
a galaxis cseppjeit
a negatív és pozitív töltés között.
Szolláth Mihály: Színképek a Pannon-tenger aljzatáról
1 (kék virág)
kék virág nyílik e síron
szára kőlap fölé hajlik
a gyönge ágon hajnalka
himbál halvány pora elhull
időtlen szélcsend percegi
a mérhetetlen távolság
lassan szürkülő pollenét
zene nem szól táncot nem rop
még gondolatban sem senki
illetlen lenne – ki tudja
kié e sír ki fekszik itt
lehetnék én is vagy apa
vagy idegen ki éltében
holtában is láthatatlan
maradt –
2 (piros lett)
piros lett arca mindene
gyakran kiserkent a vére
váratlanul is eredt meg
ütést kiállni ifjú még
piros maszat lett mindene
gondolni e pusztán bármit
lehet mert a szikkasztó szél
úgyis mindent elhord szétfú
a véríz ördögszekéren
gördül végtelenül tova
dal nem zeng süvítő táncot
az éles égen homok jár
sír nem domborul föléje
e tengeraljzat tomboló
napja szikkasztja szét –
3 (szürke ég)
„Csak köd kisért most és halál,
a kávéház égboltja szürke”
(Kosztolányi Dezső: Csatakos virradat – részlet)
türkiz ég leng a tócsákon
hajótlan vizetlen partok
legyek legelnek alvadó
sarat rajuk dögöt jelez
rozsdás fénytelen vasakra
a türkiz ég vet szürke fényt
ki volt e test kit hord a szél
szív nem dobog sem emléke
nem hív nem dereng elveszett
közömbös szürke ég von rá
barbár éjt és sikoltó űrt
tűrhetetlen enyészetet
meddő és tengermélyi
és élettelen éjszakát
vizetlenül –
4 (szürke éj)
most égre nézni fel minek
nincs emléke sem köd lepi
szmog bolyong e szürkületben
szobra még áll nincs ki nézze
elmúlt emléke is rég holt
nem zeng a fakó bariton
rozsda reccsen hangja surrog
közömbös szürke ég von rá
barbár éjt és sikoltó űrt
tűrhetetlen ígéretet
semmi életet hagyott ránk
zsarnok volt ez kétségtelen
ám mi hagytuk szürke éjét
kifosott gennyes szutykait
ránk rohadni –
5 (sötét világ)
virág nyílott világunkon
szikkasztó szél hordta széjjel
hulló porát
hogy ki élt itt kié a sír
mindig láthatatlan marad
emlék ország
Tálos Kata: Hordeolum externum
A szeretetszálak tépett hajfonatok
mint kötélhágcsó elszakadt szálai
halláskárosultan, elvágva csüngenek
épp az égből, nem kapcsolódnak
most hirtelen sehova – mindenkinek van,
mindenkinek más a dolga épp.
Süket/foglalt minden vonal,
és ha nem az, én nem veszem fel –
túl nehéz most megküzdenem
az elszakítottságérzéssel
pedig csak a szemem gyulladt
s mégis menekülök, mint akinek a háza ég.
S valóban, a házam a váram ég, begyulladt
és nem találom magam benne
szembe fordult velem a szemem
s rossz úgy magamra néznem,
mint egy „homelessre”, pedig az vagyok épp
otthontalanul, magam által számkivetve.
A 2023-as őszi szemeszter hallgatói
Fölső sor: Balizs Dániel, Nagy Tímea, Hajdú László, Szesztai Zsuzsa, Szolláth Mihály
Alsó sor: Kovács Marianna, Tálos Kata, Sipeki Zsófi, Morvai Fanni, Lantay Éva, Hajnal Éva