A jó vers
A jó vers olyan, mint egy korty hideg víz,
éjszaka felébred az ember és kirántja a hűtőből.
A jó vers olyan, mint amikor a bolti pénztárnál
sorra kerülsz, és csak az utolsó pillanatban
találod meg a pénztárcád.
A jó vers olvas benned, a végén pedig válaszol,
ha kérdezel.
A jó vers olyan, hogy míg olvasod,
nem bírsz a kávésbögrédért nyúlni.
A jó vers olyan, hogy ragyogva felkelsz mint a nap,
majd odacsoszogsz a mikróhoz megmelegíteni újra
a kávét, és kortyolgatod forrón.
A jó vers olyan, mint amit Charles Bukowski ír,
ugyanis ez a szöveg kicsit hasonlít az egyik versére.
A jó vers nem ilyen, mert még mindig csak körvonalaz a költő.
A jó vers nem egy egyszerhasználatos papírzsebkendő.
A jó vers olyan, mint a rossz bevásárlókocsi
ami mindig más irányba tart mint te.
A jó vers eszedbe jut halálod napján és feltámadásodkor.
Hátha
Lassan darabolod az augusztus végét,
minden nap egyre korábban hallgatsz el.
A fáradtság közelebb hozza a reggelt az estéhez.
Mezítláb indulsz, mintha ezzel akarnád tudatni,
hogy jövőre nem lesz nyár. Mi mégis partra
húzzuk a stéget, kivesszük a ladikot. Hátha.
Homlokán eső
Ha letörlöd a port ingujjaddal,
a távcső lencséin át láthatod
mi veszett el rég és találsz-e
még valami megtartanivalót.
Van-e tiszta rét a hús mögött,
ami fehér mint a habzó víztaraj?
Beteg könyörgés a test vitorlája,
vörös és süllyedő naplementék.
Az idő homlokán eső a verejték.
Ha nézned kellene hajnaltól estig,
bírnád a partra sodort roncsokat
és az arcok nyomait a fövenyben?
Szobatenger
Este harmadszor sétáltunk
ugyanazon a partszakaszon,
és ezt tettük mindennap,
míg előttünk hevert.
Az ismétlődés hullámokra,
a hallgatás sziklákra emlékeztetett,
de te azt mondtad, ez Isten visszhangja.
Gondoltam, ha újra visszatérünk,
vihetjük magunkkal a tengert,
haza a szobákba, kiönteni a balkonra.
Valamennyit az éjszakákra is,
legalább halljuk, ahogy időnként belekap
a függönybe a szél, mint egy vitorlába.
Elmerülve egy hullámmal
ugyanoda álmodjuk magunkat,
egy hangos óceánba,
a felgyorsult pulzus és szemmozgás
pedig árulkodik, amint a galaxis
hűvösen átfolyik az omladozó plafonon.
Lemossuk a piszkot az ablakokról,
és minden mondatot magunkból,
melynek nincs folytatása.
Ott kezdjük el megint,
az újrakezdett sétákkal,
hol megvolt még Isten visszhangja.
Mindenesetre
Ha van valami majd rádírok,
mondjuk valami váratlanul jót,
mindent nem tudhatok előre,
én is csak néhány betűt ismerek.
Biztos lesz olyan mondat,
amit gond nélkül elviselsz
és alatta állva nehéz vigyor
fut majd körül fültől-fülig.
Addig is, helyezd el magad
a hideg nyugalom sínpárjain,
legyél egy vidéki váróterem
légyjárta kockás padlóköve.
Vagy mi lenne, ha egyszerűen
megegyeznénk és tudnám,
ha te sem írsz akkor sincs baj,
csak épp úton vagy.
Mindenesetre kicsomagolok,
kiveszek magamból mindent,
a nélküled napokat úgy, mint
a veled teli holdakat egymásután.
Forrás: A Szerző
Albert Zsolt szerzői oldala: https://www.facebook.com/albertzs0lt
Albert Zsolt, Litera-Túra Művészeti Díjas költő (Fotó: Varga Ágota), dalszerző 1973-ban Kaposváron született, Pécsett él. 18 éves kora óta fizikai munkával keresi a kenyérrevalót. Írással 2016 óta foglalkozik, azóta jelennek meg versei nyomtatva és online. 2018-ban a Felfelé könnyebb, 2022-ben a Hajnali front című verseskötete jelent meg. Előszeretettel kalandozik egzisztenciális-, a létezés okát firtató kérdések körül, illetve pillanatnyi benyomások keltette szövegszüleményeit a kortárs irodalomnak megfelelő érzékenységgel tárja olvasói elé.