Kockavers
napok óta írom e verset csak írom és nem tudom mi lesz a vége
hosszú sorok jönnek a ceruzámból beleolvasom őket a szélbe
kiterített panoráma homályos horizont de van olyan szakasz ahol éles
távlattani lecke jó hosszú bár tudom épp úgy illik rá hogy széles
nem kell a verstől félni azt dadogom hogy nem kell félni a verstől
nyugtatom magamat egyre az hogy kell-e félni majd úgyis eldől
nem tudom miért írom már azt se kinek és azt se tudom hogy mivégre
jön ki a fejemből fordul ki a számon s kanyarog mint füstcsík föl az égre
oltárszentekből bugyog így föl a sok szálkás cirkalmas gót betű folyvást
skandálom lassan ütemre akár ha sosem próbáltam volna ki még mást
miről szól ez a vers nem szól semmiről hacsak nem arról ahogyan készül
ha mégis másról szól mit tudom én tán az is kiderülhet majd végül
egyszemű küklopsz ez a vers néz be vagy épp kifelé néz a fejemből
mint egy kocka olyan nagy nem túl szép de el legalább soha nem dől
próbálok nem gondolni a versre és persze nem gondolni semmi egyébre
arra figyelek csak hogy ne figyeljek vajon a költészethez ennyi elég-e
új sor kezdődik most itt van a sor közepe ez meg legyen a sornak a vége
megfordítom működik úgy is legföljebb a vége kerül majd az elejére
iránya nincs de ha mégis lenne akkor sem én maga fog majd dönteni róla
mint lefolyóban az örvény frizurában a forgó és széltérképen a ciklonok útja
végtelenül hosszú ez a vers nincs eleje közepe és tán sose lesz neki vége
mandala működik így s a kolam meg a furmányos Eschernek sok képe
Möbiusz-féle szalag ez a vers vagy meander inkább ami önmagát generálja
nem próbálom megmagyarázni noha van bizonyára elrejtett titka szabálya
hagyom hogy magát írja a vers ha már úgyis saját magát veszi célba
köldöknéző mondják majd l’art pour l’art vagy csak egyszerűen hogy léha
kanyarog ki a számból a verssor és belegyűrűzik lassan a szélbe
napok óta írom e verset csak írom és nem tudom mi lesz a vége …
Illusztráció: Kockavers – Orosz István alkotása
Örömóda
Örömangyal az örömhírt örvendezve hirdeti:
örömbumm lesz, örömjárvány s jön az örömcunami.
Örömteli látni, ahogy a világot az öröm
működteti, forgatván az égi örömkörökön.
Örömóceánba ömlik örömpatak s örömér,
és mindenkit minden percben új és újabb öröm ér.
Örömtűzből örömtűzvész, örömvízből örömár,
a gátakat átszakítva hömpölyög az öröm már.
Örömreggel, örömdél és petárdás örömest,
örülünk, hogy velünk örvendsz te is szíves-örömest.
Öröm látni: együtt örül örömelvtárs, örömúr,
örömkakas kukorít és kincset örömdisznó túr.
Örömatya örömarcán örömkönyű görgedez,
örvendezés évadja van, örül az s örvend emez.
Örömittas örömember örömmámorban ölel
örömleányt, örömasszonyt, mikor éppen mire lel.
Örömpéntek, örömszombat, örömhétfő, örömkedd,
a bánatot kiiktattuk, az öröm már örök lett.
Örömfocit nézni a nép örömstadionba jár,
örömében száz pipaccsal virágzik ki a határ.
Örömkor ez, örömtömeg nem áll sorba örömér’,
alanyi jog lett az öröm, kéretlen is öröm ér.
Örömhőst örömhazában örömelnök kitüntet ki,
több örömöt ígér, s a nép kijár érte tüntetni.
Örömszívben örömritmus, örömajkon örömének,
örömmunkás, örömparaszt örvend egymás örömének.
Örömifjú s örömleány örömzászlót lobogtat,
örömtanár örömében örömdiákot oktat.
Örömorrból örömfika s nyúlós örömtakony dől,
öklendezünk örömünkben s hányunk merő örömből.
Örömbélben tekereg az örömsárga örömsár,
a menny tömény öröm, de a pokolban is öröm vár.
Örömkolbász, örömhurka, örömsonka, örömzsír,
minden polgárt megillet egy díszkoszorús örömsír.
Örömlétre szenderül az örömős, kit öröm ölt,
s örömódát zeng, ki tőle örömvagyont örökölt.
Öröm, öröm, öröm, öröm, öröm, öröm, öröm, ö …
hulla lábujján a köröm örömében tovább nő.
Hercegem:
Nincs kiút az örömkörből.
Sose fogysz ki az örömből.
Ablakot társz: be öröm dől.
Ajtódon is ő dörömböl.