Toxikoma, 2021, Herendi Gábor – 18 éven felüliek számára ajánlott!!!
„A pokoljáráshoz tiszta lélek kell és naivitás, épp olyan, mint a fiatal Szabó Győzőnek volt. Ilyen pakkal lehet igazán hosszan haláltáncot járni. Győzőé egy példátlanul szép és fölemelő élettörténet, mely nem a karrierről, hanem az esélyről, a reményről, a mélységről szól. Vannak jelei a lélek mögül.” Rákeresve a könyvre, ezekbe a mondatokba ütközni a Libri oldalán, melyet Grecsó Krisztián írt a film alapját adó könyvről. Fura mondatok és szavak. Felemelő lenne, és példátlanul szép valóban? A filmből nem tűnik így, bár igaz, a könyvnek csak egy része van adaptálva.
Szabó Győző (1970) színművész és Csernus Imre (1966) pszichiáter Toxikoma című, 2012-ben megjelent könyvéből készült a film, amikor Szabó az OPI (Országos Pszichiátriai Intézet) bentlakó betege volt. A film azonban nem igazán egy lejövéstörténet, inkább két ember összefeszülése, hatalmi harca egy terápia kapcsán, és azt, hogy végül is mindez sikeres volt, csak a film legvégén tudjuk meg egy szöveges narrációból. Csernus doktor (Bányai Kelemen Barna) ekkor még nem a kies Noszvajon élt, a világtól távol, még nem borászkodott, hanem egy rémes és lepukkant budapesti egészségügyi intézményben végezte a munkáját, és amit a filmben dinamikus konfrontatív terápiának neveznek. Ha egy országról meg akarsz tudni valami fontosat, nézd meg az egészségügyi intézményeit belülről. Lepukkant emberek, lepukkant kórtermek, az emberi méltóság minimuma, a depresszív realizmus rekvizitumai, mely olyannak látja a dolgokat, amilyenek azok valójában. Ez is Magyarország.
Szóval, a film nem annak a története, hogy Szabó Győző hogyan jön le a heroinról, hanem két celebbé érett ego találkozása, amelyben persze előbb a doki nyer, aztán mindketten. Szabó Győzőnek (Molnár Áron) előbb meg kell mutatnia esendő énjét, személyiségének olyan oldalát is, melyek nem felelnek meg a külvilágnak szánt szebbik arc ideáljának, amihez saját gyengeségek és fogyatékosságok vállalása, és a tökéletesség álcájának a levetése szükséges. Szabó drogfogyasztása többek között egy férfiasságalakzat is, hovatovább férfiprivilégium, amit kisgyermekes apaként birtokol, ahelyett, hogy óvodába vinné, hozná a kislányát, gondoskodna róla, mosná az ünneplő ruháit. Mindezt egy nő teszi meg, akit Juditnak hívnak, ő a kislány anyja és Szabó Győző párja. Bár a filmben nem hangsúlyos, vagy nem szempont, a nők kikapcsolhatatlan „szeretet motorja” működik rendületlenül, ami nem valódi szeretet persze, hanem szocializációs termék, mindent elviselnek, majdnem mindent, csak legyen mellettük valaki. Grecsó Krisztián amikor felemelőről írt és szépről, erre is gondolt? Ha egy kisgyermekes nőről szólna a Toxikoma, akkor is ilyen elegáns elnézéssel siklana el a gyermekgondozást semmibe vevő szenvedélybeteg felett?
A Juditot játszó Csuja Fanni egy kicsit sem tudta élővé tenni, érzékeltetni a szenvedélybetegekkel együtt élők ambivalenciáját, játszmáit és kétségeit, színészi játéka olyan volt, mint egy sarokba rakott kiszáradt, poros levelű szobafenyő, nem osztott, nem szorzott. Totális rendezői-dramaturgiai tévedés volt a kislányukat játszó Marosi Lilient (Bodza) megszólaltatni, nem azért mert rosszul csinálta, hanem mert teljesen felesleges volt, nem volt drámai felhangja, sem tétje. Viszont megjelent egy filmes dramaturgiai trend – nemcsak a skandináv sorozatokban van ilyen –, hogy a gyerekeknek éjjel-nappal hazudnak. „Miért nem jön haza apa?” „Mert olyan betegsége van, ami erősebb, mint ő, és le szeretné győzni. „Apa hangját hallottam”, „Igen, itthon volt, de megkértem, hogy menjen vissza a kórházba”. Mért nem ilyen párbeszédek vannak benne? Mert Szabó Győző és a felesége is hazudott a kislányának, mint a vízfolyás.
A Toxikoma közönségfilm, és mindent egybe vetve kifejezetten jó mozi lett. Hibái ellenére több helyen is valódi feszültségekkel teli, a határokat tartó Csernus, és egy notórius határszegő narcisztikus és önző ember drámai konfliktusai izgalmasak. Sodró Eliza (Lili) mint járulékos áldozat meggyőző, bár a filmben végigfutó szexuális aktusok akkora filmes klisék, hogy leesik az OPI beázott plafonja. Miért van a filmekben állandóan az állva szexelés pornófilmes ihletettsége, hiszen nincs élő ember, aki ezt végre tudná hajtani?
Csernust eljátszani utoljára Gálvölgyi Jánosnak sikerült egy kabaréjelenetben, ki gondolta volna, hogy valaki még képes rá rajta kívül? Bányai Kelemen Barnának sikerült. Nem volt, vagy csak egészen kevés civil hang és gesztus a játékában. Molnár Áron is baromi jó Szabó Győző volt, a film még abban a stádiumban ábrázolja, amikor egója az egekben, nincs benne még alázat sem a szakemberek, sem a heroin felé, még azt hiszi, ő az erősebb. A vizuális effektek meggyőzőek, eredetiek, látványosak, a filmnéző személyes élményként csöppen egy módosult tudatállapot szivárványba, akkor is, ha ez a szivárvány fekete. Át lehet élni a káoszt és az én elvesztését.
Török-Illyés Orsolya (Éva) figurája és Csernussal való ambivalens kapcsolata ellenben akkor is baklövés, ha van referenciális olvasata, nem hiteles, hogy egy akár hosszan tartó érzelmi frusztráció után a főnővér, akinek naponta döntéseket kell hozni és a tűrőképessége edzett, olyan változáson menjen át rövid idő alatt, amelyet a film bemutat. Persze, ha arra volt példa, hogy a szerről lejövés és az egészségügyön belüli karrier igazából a doki felé való megfelelés volt, akkor érthető. Török-Illyés sokkal jobb is volt már, meg sem közelítette az Ernelláék Farkaséknál, vagy a Békeidő című filmekben nyújtott alakításait. Ő egy domináns alkat, nem megy neki a dependencia ábrázolása.
Szabó Győző non-fiction-ja fontos könyv, ha másért nem, hát azért, mert végül is minden embernek ugyanazok a problémái, univerzális igazságokkal találkozunk egyedi példákon keresztül, itt egy drogfüggővel éppen, de nézzük csak meg Csernus doktort, mihelyt stressz éri, mit tesz? Azonnal rágyújt, és noha a nikotin nem okoz módosult tudatállapotot, mégis csak egy függőség.
Herendi Gábort úgy tűnik jól megihlethette a Holt költők társasága (1989) című kultikus film, egy kicsit újraértelmezte, Mr. Keetingből (Robin Williams) Csernus doktor lett, a terápiás betegek lettek a tanítványok, Gáspár Tibor (igazgató) pedig az antagonista rosszarc, aki nem díjazza a forradalmi módszereket. Persze itt nem a padra állnak fel, hanem a Gangeszből merítenek vizet. Hogy ez mit jelent? Meg kell nézni a filmet.
10/7
A film Bechdel-tesztje negatív.
Trailer és a film szereplőinek linkje:
https://port.hu/…/film/mozi/toxikoma-toxikoma/movie-211728
Illusztráció: kép a filmből / Gordon Eszter fotográfiája