Úgy csinálunk, mintha rendben volna minden
úgy csinálunk, mintha rendben volna minden, megtépázott
és a múlt vasruhájába burkolt testek, égésnyomok
bent a testben, a beszélgetések mélyén riadt sikolyok:
úgy csinálunk, mintha rendben volna minden, rám nézel és tudod:
az utca, ahol találkozik a szemünk, az éjszaka:
az emberek nem képzelnek: olyan nevetségesek az emberek,
olyan szánalmasak: az emberek beszélnek és nem képzelnek:
becsukódunk: úgy csinálunk, mintha rendben volna minden:
egyforma, forró vér a bőr alatt, bármi előtt, minden egyes napon,
félelemvihar a mosolygó ajkakon: tényleg meghalok?,
kérdezem magam: tényleg meghalok? Csak rám nézel és tudod:
tüzes vasak, láng, csönd és eső, ami nem beszélhet:
szerelem és halál: úgy csinálunk, mintha rendben volna minden:
kell az a mosoly: az óceán eléget, a tűzvész megfojt.
Az örökkévaló magyarázata
az idő lassan mindent átformál az időben,
a gyűlölet időbe fordul, a szerelem
időbe fordul, a kín átformálódik az
időben.
minden, amiről úgy tartjuk, hogy mélyen van,
lehetetlen, állandó és megváltoztathatatlan,
lassan átalakul az időben.
az idő magában nem a semmi.
a semmi időszaka a semmi.
bár örökkévaló nem létezik,
csak az örökkévaló az, ami létezik.
a rajtam tartott szemed pillanatai jelentették a végtelent.
a mosolyod pillanatai adták a végtelent.
a ragyogó fényű tested jelentette a végtelent.
a végtelen lettél a végsőkig.
José Luís Peixoto (1974. Galveias). A Lisszaboni Egyetemen szerzett diplomát modern angol és német irodalomból. Regényíró, költő és drámaíró. Az Egyetlen pillantás nélkül című regényét 20 nyelvre lefordították, és elnyerte vele a Saramago Irodalmi Díjat (2001). Az azóta megjelent regényei is a világ minden táján ismertek. Költőként is jelentős. 2008-ban ő kapta a Daniel Faria Díjat. Az első verseskötete 2001-ben jelent meg.
Lipp Márta műfordítóról: https://www.facebook.com/…/a.85509031…/3130649343693349/