szivar gyúl
ott folytatom. hol félvehagytam. az
asztalon csikkek, bakák ülnek
a porcogó huzatban. fenik a sürgős
éjszakát. ott folytatom. fogy a turbinaszóda.
fölhajtott gellerben a táj. lezuhanva a
trombitaszóra szájharmonikus papagáj.
ott folytatom. lassan kivarjul. vállak,
bokák szép kórusa. hónom alatt folyton
szivar gyúl. így röptet körbe a Musa.
ott folytatom. az asztalon. hol félvehagytam.
csikkek, bakák, füzet, kapor. zacskóba
söprött mondhatatlan. petárda
ellen pampapor. a verdesés. a két könyök
szaga. ahogy csak szit. amikor oltana.
hol föl se száll. hol el se fojtja. ott folyta.
Na szép
Az ember egyre jobban lemenne önmagába,
na szép, ez igazán na szép,
ott belül egyre jobban Vajdajános,
nagyon hideg nyirokba lóg a lába,
s az arca nagyon szanaszét.
Ott belül roppant kicsikék az összes angyal,
szárnyuk helyén üres lapát,
ha mehet is, csak úgy megy önmagához,
mint a pincébe szénért menne Freuddal,
s egymás kezét szorítanák.
tandarab
már nincs több elégia bennem,
elporlik siketen a benzin,
a hárfa húrja nélkül zendül,
ha üzennék, és volna még üzennem,
mire a cseppeire fejt kín,
szemem a szemeimre ejtem,
már nincs több elégia bennem.
már végleg tandarab a bánat,
már végleg önmagára bámul,
akképp növekszik, mintha múlna,
milyen mosoly zárójelzi a számat,
ki oldja föl e jelbeszédet,
mielőtt egészen kiszépül,
s már végleg tandarab a bánat.
Parti Nagy Lajos – Csuklógyakorlat (Magvető Könyvkiadó, 1986)