az ég szélén
álltunk néztük a felhők gömbölyű hasát
ez két hónapos lehet mint a zivataros ég istentől is terhes
mondta egyikünk de nem mozgott
a száj és az a kismadár ahogy leküzdve a légellenállást
följebb szállt hogy magasabbról nézze dániát
eszünkbe jutott a repülő a sínek és a vonat
ami keresztül robogott koppenhágán
orrunkban éreztük a büdös sajt meg a
fekete kenyér de az is lehet csak a friss kovász szagát
az öregasszony térdéhez szorította a kibontott szalvétát
ráncos kezünkön éreztük a rovátkák
mozgását a hajnali szél a szerelvény résnyire húzott ablakán kért bebocsájtást
ez volt az utolsó falat a felhők mint a fehérpenészes sajt olvadtan
távolabb csurogtak ott álltunk ahol két világosság között
utat tör magának a nap beborítja a síneket és a sárga házfalak
árnyékot festenek egy idegen város madártávlatának
gondolatban egy sereg kormosfejű cinege közt osztottuk szét a közelgő délutánt aztán kicsivel később lenn a földön amikor lángba borult egy dán ablak hogy
világa maradhasson az éjszakának egyszerre éreztük üresnek és elhagyatottnak az eget és az otthonunkat ezt a viruló európai perspektívát két ágat egy koppenhágai fán
ahogy egyre élénkebb csicsergésbe fogódzkodnak és kicsivel közelebb hajolva egymáshoz reggelre
újra lombjukba fojtják
a távolság fogalmát
©Mánfai Gyuri fotóművész alkotása