lehetne végre színezüst az este,
léphetnénk újra egymás lábnyomába,
mellettünk a lépcsők jégbe fagyva
míg a békés apokalipszist hirdető,
a sötét falakat neonfényben fürdető
reklámok vihogva hajkurásszák
egymást ablakról ablakra.
eszembe jutott tegnap, ahogy
bolyongtunk egyszer a hóesésben
míg át nem ázott mindenünk,
később egy férfi kezét néztem a metrón,
vörös fenyőágakat rajzolt rá a fagy,
fog-e még valakit simogatni, ki tudja,
de a világ lehetne jobb.
a párnád az enyém mellé rakom,
eljátsszuk az életet minden este,
lehetne könnyebb is.
lehetne most is karácsony.