Urbán-Szabó Béla versei

Sellő

A sellő tünemény,
szívemben örök
remény,
megvalósult álom,
már túl
talányon.

Szállj velem
mező fölött,
tenger fölött,
csak te vagy
nekem,
te, a sellő,
a nő
és az örök
szerelem.

*

Karodban pihenek

Múlnak a percek,
rossz nélküled…
Ha behunyom szemem,
itt vagy előttem, velem;
érzem tested hevületét,
veszem a kémia üzenetét.

Két karodban pihenek,
légiesen szárnyalok veled;
röpít a szerelem
föld fölött az egeken,
fönt a kékben
szeretni már szépen.

*

Lelkünk csokra

Ma már tudom,
szerencsés vagyok,
mert szerelmedet
nekem adod.

Erősít szerelmünk
mélyülő hite,
az örömtűz
ezt egekig vitte.

Ha úgy érezzük
csillapul,
tévedünk, csak a ma
holnapba fordul…

Miért így, miért úgy,
gyakran ezt kérdik.
Igen, az emberek
a szerelmet nem értik.

Arcunk lelkünk
csokrával ragyog,
örömtűzben várjuk
a holnapot.

Így lett egy
lelkünk csokra,
boldogságunk
örök bokra.

* Első közlés