Időtlenül beléd gabalyodtam.
Őrjöngve eggyé szelídültünk,
mint halk, gesztenyebarna folyosón
sétáltam, úsztam
szemed bogarában.
Olvastam gondolataidban,
láttam félelmeidet.
Egyedül voltam veled,
társas magány zárta rám
a messzeséget.
Szabadulni akartál.
Leráztál, mint
illetéktelen vízcseppet,
de fényed felszárított,
s páraként
orrszőrcsillámaidon kapaszkodva
jutottam el
lényed rejtekébe.
Akaratod ellenére.
*
Volttalanságod
megfeszít, el nem felejt.
Magányos emlék.
Halk létezésed
néma istentelenség.
Elárult élet.
De már elmúltál.
Csontos, hófehér hangod
nem nekem nevet.
*
az elfelejtettek közt megtalálsz
ott, a kimondhatatlan mögött
a miértekből szőtt hálót a gyász
ostobák szemébe könny szökött
*Első közlés