Miközben
luxusban tárgyalnak a felek,
a harctéren dúl az ütközet.
Vörös szőnyeg, véres szőnyeg…
Mosoly, vállveregetés, szép szavak,
sárban gázolnak a tankok, s ravasz
a gyilkosság, szabad az ölés.
Vörös szőnyeg, véres szőnyeg.
Bombák rombolnak.
A gyilkosok tárgyalnak,
az emberiséget éri a lövés.
Vörös szőnyeg, véres szőnyeg…
És hol van a béke,
sorsunk csodás éke?
Hátra, előre
Hátranézek. Lohol mögöttem a halál.
Előrenézek. Jön szembe velem az élet.
Megfordulok.
Ők is megfordulnak.
Itt vagyok
én is, s itt vagy Te is.
A fájdalom friss még.
Tudom, tudom:
majd az idő…
A közelítő őszben és télben.
De távolodik-e a hiány?
Közelít-e a virág?
A mindent beborító fehérség.
A sok mindent elsöprő reménység.
Én huszonhárom éve érzem ezt.
S bizony a múlt még mindig nem ereszt.
Magához húz a görcsös kezével.
Keményen küzd a bús reménnyel.
A versek első közlésként a Litera-Túra Művészeti Magazinban jelentek meg.
Fotó: Bakonyi István portréja / A Szerző Facebook-oldaláról
BAKONYI ISTVÁN (sz.: Kovács István, 1976-1978 között: B. Kovács István; Székesfehérvár, 1952. július 30. –) József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, író, kritikus, főiskolai tanár.