Csodálkozás
A homlok folyócskáiban
ámulat úszkál.
A szemöldök lesz a tornyok széptevője.
Az égbolt felé tart a felső,
az alsó héj ismeretlen tisztáson át
jégbe hull.
Angyalok várják a pillanat végét.
Kerek szemek
az áramlat hátán a holdat kergetik.
Undor
A szemrés
az éj homályába szűkül.
Csupa távollét minden,
penge szél árad.
A felső ajak sebzetten lehel,
az alsó a titkokat őrzi.
Az arc,
tengermély örvényben,
émelyítő irtózást mutat.
Düh
Tűzben ocsúdó arc ráncai kisimulnak.
Fölötte hadrendben sorakoznak
az áthevült fellegek.
A szemöldök, álarcát levetve,
a most szült fényben, összevonódik.
A láthatár megvakul.
Az ajkak
előre biggyedten viasszá dermednek,
mint fecskeszárnyak hátrahúzódnak.
Az önfeledt száj nyitva marad.
Félelem
A lélek fuldoklik,
torokba reked az örök
Nap korongja.
A szemöldökráncok szurdokai közt
a rettegés-tőre markolatig merül
a szívbe.
A szemhéj megfeszül, lekonyul.
A tekintet tágra nyitottan toporog.
Az ajkak feszesek. Fekete kanca
ijedten vágtat.
Megvetés
Sápad
a Hold homloka.
Lehorgad, le a földhöz.
Az összeszorult ajkak
vértelenné válnak.
A szem a távoli hegyeket
vizsgálgatja.
Szomorúság
Csend sír könnyek nélkül.
Sóhajok sós levelei daltalan szálldosnak.
Szemöldökök, akár víz sodrában
a fuldoklók, egymást keresik.
A száj-zúg, a gyenge légen, pihenni vágyik,
az ajkak remegnek.
A tekintet pillája ablak üvegén verdes.
Öröm
Fények erdejébe futó
mennybeszállás, elnyúlt időben
heverésző elégedettség.
A száj sarkaiban
a tegnap fürtjei bújnak meg.
A szem körüli izmok
szarkalábakat rajzolnak.
Az öröm kristályokon átderengve
békésen nyugszik a befelé nyíló
végtelenben.
A pirkadat hangjai,
a boldogság ámulatának fényei
áradnak szét, a hajnal nyújtja
ölelésre sugaras karjait (2)
__________________________________________________________
(1) Solivan S. Tomkins (1911-1991) megfigyelései alapján
(2) Baka Györgyi: Szomjazó csillagmezők
©Ursprung Zsuzsanna festőművész alkotása
A vers forrása: A Szerző
OLÁH TAMÁS (Budapest, 1944. április 18. –) Budapesten élő költő, szerkesztő, tanár, pszichológus.