Él, mert még nem halt meg
Él, mert még nem halt meg.
A néni a szemközti házban. A kislány,
akit a saját anyja elfelejtett. A kutya,
aki vár valakire. Sír az egyik szemem,
a másik meg… Ó, ez a sok szerencsétlen!
Nem is látom a lányt, aki a szemközti házból
engem figyel. Rég elfelejtettem anyámat,
aki régen elfelejtett. Leszáll az éjszaka,
inak szakadnak, csontok törnek. Rend van,
de én minden reggel várok valakire.
Élek, mert még nem haltam meg.
Szakadatlan
Minden sejtem a halottaké.
Ha a sejtjeimet kifeszítenék,
egy végeérhetetlen szólánc lennék
óceántól óceánig: nyögések, sóhajok,
parancsok, emlékek zagyva keveréke.
Életvonal – szakadatlan és szörnyűséges.
De enélkül nem tudnám befűzni a cipőmet.
Nem látnék, nem fáznék, nem hallanék,
és nem üzenhetnének a halottak senkinek.
Ám van-e értelme milliószor látni a napfelkeltét?
A fénynek nincs története.
Majdnem
Tegnapelőtt megszűnt a valóság.
Véget ért, elhalálozott, vereséget szenvedett.
Nem volt honnan többé rápillantani:
semmivé lett. Egyezzünk ki az alapelvekben!
És olyan szépen meg- és kiegyeztünk
hogy nem maradtak többé biztos pontok,
ahonnan magunkkal szembenézve,
mérhetnénk az éjszakát, a vaksötétet.
Mint gazda a gyümölcsöskertet –
mint birtokát a tulajdonosa.
De nincs már fekete-fehér.
Csak villanyfénnyel szennyezett levegő,
szürkén gomolygó soha-idő. Kontextus.
Ősmaszlag. Benne van minden. Vagy mégsem?
A valóság attól valóság, hogy rápillantunk valahonnan.
De nincs honnan. Szeretlek, anyu. Szeretlek, apu.
Akárki vagy. Minden hely egyforma. És minden vallás.
A legnagyobb félelmem, hogy Isten mégis létezik,
és ezt a sok köntörfalazást egyszer majd zokon veszi.
Bár ebben a lassan fövő maszlagban félni sem lehet.
Csak aggódni. Hogy a végén még kiderül,
van lelkem is. Egy sehova nem illő,
engedetlen részem – mintha lenyeltem volna
egy fehér vászonzsebkendőt, és az orvosok
most találgatják, mi az a fehér, elmosódó folt
a röntgenképemen. Bevallom, nem tudom.
Néha úgy érzem magam, mint egy afrikai törzs
utolsó túlélője, akinek a nyelvét nem beszéli senki,
és azt sem tudom, én magam beszélem-e.
De mi van, ha egyszer elkapnak és megállapítják,
hogy. Van bennem egy biztos pont.
No, tessék! Egy zavart nő a hasában
egy meg nem született kisgyerekkel,
amit ő botor módon léleknek nevez…
De ha sehogy sincs sehogy,
és ez az egyetlen pont sem biztos,
akkor mitől vagyok valóságos,
kérdezem.
Bánki Éva oldala: https://www.facebook.com/profile.php?id=61570228483683