Egy amerikai Párizsban
Van egy csomó film, melyet az 1920-as évek Párizsa ihletett. Amerikai írók, költők és zenészek elárasztották önmagukkal a várost, és ebből az invázióból később műalkotások születtek. Egy Gabriel Garcia Márquez nevű kolumbiai újságíró-tudósítót is vonzott a hely szelleme, és amikor jóval később Párizsba ment, eldugott szállodai szobájában majdnem éhen halt. Filmes toposz az aspiráns író, kinek vagy sikerül a nagy dobás, vagy nem. Ha nem, azt megszívja majd egy-két szereplője, leginkább egy nő. Ez a Párizs-képzet amolyan vízválasztó, a főhős valamilyen viszonyba kerül ezzel a kulturális entitással, történik vele ez-az, és rögtön tisztábban látja saját helyzetét, aminek majd megint egy nő látja kárát, azonnal szakít, vagy kiszeret a nőből. Így jár Woody Allen filmjében Owen Wilson menyasszonya, Garcia Márquez szeretője, és a Keserű méz című Polanski film Mimije is.
A történet
A film két síkon mozog, egy óceánjáró hajón és Párizsban, ahol a történet elkezdődik. A középkorú, írói ambícióval rendelkező amerikai Oscar (Peter Coyote), egy nap meglátja a buszon Mimit (Emmanuelle Seigner), aki annyira megragadja képzeletét, hogy időt és energiát nem kímélve kezdi felkutatni Párizs azon részén, ahol utoljára látta. A kezdeti eufória után nehéz idők jönnek, egy kiadatlan regény és a férfi libidó lassú elhalása. Érzelmi vesztes elsősorban a lány lesz, aki azonban nem hagyja magát, és ez mindkettőjük számára végzetes lesz. Az Oscarral és Mimivel egy hajón utazó angol házaspárral, Fionával (Kristin Scott Thomas) és Nigellel (Hugh Grant) válik teljessé a történet, akik akaratlanul is belevonódnak az eseményekbe.
Több olvasata van a filmnek, teljes joggal lehetne férfi-szenvedéstörténetként értelmezni, hogy ami a férfivel történik, az a legfontosabb. Tragikus szerelmi történet végső soron, de egy szexfüggő, szenvedélybeteg férfi portréja is lehet. Engem leginkább az érdekel, hogyan ábrázolják a filmben megjelenő nőt. A kulturális értelemben vett gyarmatosítás és őrület fogalmát használom, mert számomra ez a film a kisajátítás, az elhallgattatás és a megőrjítés története elsősorban.
A gyarmatosított nő
A korabeli amerikai művészek kulturális értelemben gyarmatosították Párizst, Oscar, az asztalfióknak író amerikai ugyanígy rohanja le a fiatal francia lány, Mimi testét, erőforrásait és identitását. Nyomorba dönti, végletekig kiaknázza szexuálisan, nyelvileg, szellemileg és egészségileg. Úgy jár el, akár a gyarmatosítók, felfedez és kiaknáz. Párizsban él, beszéli a nyelvet, de a regényeit angolul írja, és a francia lánnyal is ezen a nyelven beszél. Mimi kezdetben egyszerűen és hétköznapi módon öltözködik, később a férfi gyarmatosító tekintete működésbe lép, és a nő hiperszexuális ruhadarabokba bújik, hogy megjelenése a férfi narcizmus metaforikus fokmérője lehessen. Külseje többször is megváltozik a filmben, miközben a férfi öltözködése, hajviselete és testsúlya ugyanaz marad. Body policy-t szenved el, kinézetét akkor kontrollálják a legerősebben, amikor az íróság komolysága, a férfi ego forog kockán a nyilvános térben. Szellemileg nem nagyítja a férfit valódi mérete kétszeresére, mert nem tudja irodalmilag értékelni az írásait, hiszen nem ért elég jól angolul. Cserébe elvitatják értelmi képességeit. A film elején még lelkesen táncol, később abbahagyja, mert kreatív energiáját elszívja a férfivel való együttélés, de a gyarmatosító kizsákmányolása ezzel még nem ér véget.
A főhős-narrátor három értelemben válik impotenssé a film során. Alkotóként, érzelmi befektetőként, és testileg. Csak úgy tudja fenntartani uralmát, ha a nő elveszíti önmagát. Oscar nagy író akar lenni, olyan, mint Scott Fitzgerald és a többiek. Valódi tehetsége talán nincs, egy dolgot azonban önkéntelenül is elsajátít, azzá teszi a nőt, amilyennek a nagy példaképek látták a húszas évek Európáját, enerváltnak, hisztérikusnak és elhajlónak, ezért fenyegetést jelent a kevéssé maszkulin Oscar számára, aki szimbolikusan büntet. Átéli a gyarmatosítók szorongását, a nő ellen fordítja oly módon, hogy szexuálisan közömbössé válik és kiszeret belőle. Vége Eros hatalmának, a testi- lelki összhangnak. A házi dominóhatás már elindult, bár a totális kizsigerelés még várat magára, amikor a nő már semmiben sem ismeri fel önmagát.
Őrült nő a hajón
A női őrültség megkonstruálása az 1830-as évektől az euroatlanti irodalomban megjelenő jelenség, amire a feminista irodalomtudomány világított rá. Hogyan ábrázolják az autonómiára törekvő, ezért veszélyessé váló nőt, hogyan száműzik egy képzeletbeli padlásra, az őrület és a szenvedés birodalmába, hogy elveszítse nőiségét és nőiességét is, mindent, amit mondani tudna a világról. Mimivel is ez történik. Miután a férfi gyarmatosította testét, az elméje következik, és egy pusztító szerelmi téboly veszi kezdetét, az őrületnek egy sajátos változata. A film tetőpontján Mimi visszatér Párizsba, feltehetően Francia Polinéziából, ahol két évet töltött el a férfi nélkül. Őrületének új, agresszív arcát mutatja, és végzetes sérülést okoz a férfinek, aki ez által válik Mimi kiszolgáltatottjává. Fordult a kocka.
Együtt utaznak egy kelet felé tartó hajón a visszafogottan illedelmes angol házaspárral, az Indiába tartó Fionával és Nigellel. A hajó és a földrajzi értelemben megjelenő volt gyarmati ország India, metaforaként van jelen. A leigázott és femininnek tartott Indiai szubkontinens olyan, mint az elnyomott nőiség, gyarmatosított és irracionálisnak feltüntetett. Francia Polinézia és India az a világ, amely fehér kivetítő vászonként ideális és izgató mindahhoz, amit a valóságban a fehér középosztálybeli európai ember nem tud megoldani saját életében és kultúrájában, mert nem lehet megoldani. Utazik a hajón egy különös rezonőr, indiai férfi a kislányával. Szarkasztikus és kényelmetlen hangnemben beszél az angol párral, gyarmatosító és gyarmatosított párbeszéde, mely több rétegben is leleplező. India egy szexis volt gyarmat, ahol a szegénység légyszaros bűze keveredik az ashramok fennkölt világával.
A nőt őrültként ábrázoló irodalom és filmek közösek abban, hogy a férfiak mindig megértik egymást, a nőt viszont nem. Míg Oscar naponta adagolja élete alaptörténetét Nigelnek a hajón, Mimitől senki nem kérdez semmit, neki nincs narratív funkciója. Lényegi hallgatásra van ítélve. A film nagy erénye, hogy a történet végén teljes mértékben szimbolikussá válnak az események, Mimi és Fiona feloldódik az őrültségben, szótlanul is megértik egymást.
Hugh Grant Nigelként nagyon jó, még nincs az arcára száradva az aszimmetrikus félmosoly, amitől ma már elviselhetetlenül modoros. Kristin Scott Thomas és magyar hangja Söptei Andrea is nagyszerű.
Szövegek a filmben
Miért mennek Indiába? – Azt hiszem, szükségünk volt egy kis szünetre, és Indiától érdemes tanulni, nem? – Igazán? Például mit? – Hát a lélek derűjét – Áh, a Karma Nirvana. Merő sületlenség. India csupa légy, bűz és koldus, ráadásul a világ legzajosabb helye.
Éreztél valaha mindent elsöprő szenvedélyt? Eszményítettél igazán egy nőt? Ilyen szerelemben mindent lehet. Bármi történik közöttetek, az maga a szentség.
Párizsnak vége, lejárt lemez, irodalmi mauzóleum, Henry Miller felélte ötven éve. Dögunalmas itt, mióta nincs abszint.
Így történt, hogy a vágy kezdett elenyészni. Ott feküdt előttem észvesztően csábosan, és semmit sem jelentett. Szinte már szégyelltem, hogy képtelen felizgatni.
Patkányfogóban éreztem magam, odakint mások mulattak, táncoltak, szeretkeztek. Párizs frenetikus iramban lüktetett, megőrjített, úgy zsongott a fejem körül. Változatosságra vágytam, éheztem a zsivajra és az izgalomra.
Csodás ez az este, bár örökké tartana – Az nagyon hosszú idő baby, én nem tervezek ilyen távra, nekem túl hosszú – Ha jó valami nem akarod, hogy örökké tartson? – A jó dolgok úgysem tartanak örökké.
A film Bechdel-tesztje pozitív.
10/10
Trailer és a teljes film linkje:
https://videa.hu/…/keseru-mez-teljes-film-angol…
Illusztráció: Jelenet a filmből