egyetlen érthető szót: neved suttogja
az éjszaka. visszhangjában az elmúlás
dallama, kiterjedt esőkben kimerült
hangszer nyafog. engedd szabadon
tenyered fészkéből a bizalom sebesült
madarát. ne lépd át búcsúnk egyezményes
határvonalát. ne kérdezd, hogy vagyok.
kíváncsiságod búvárharangja alatt
nem tudom felemelni kezem, hogy
elsimítsam homlokodról a kétség
hajszálait. már nem emlékszem az
összetartozás szakadékára. álom nélküli
éjszakámban egy tükör fényesedik,
rajta fogyó fénypont a szemed.
egy nap vágyaid vázlatában idegen alak
tűnik fel, keserűfüvet rágcsál a remény.
éveid kalitkájában az ifjúság védett
madara, szárnyai alatt a szerelem szót
melengeti. mellemre nehezedő táj vagy.
viszlek magammal, amikor verseim Tóra
feszülő aranyhídján a túlpartra ballagok.
©Láng Eszter alkotása