A 70. lapszámot – öt oldalon –, Séd Imre festményei díszítik.
Fotó: Séd Imre portréja / Scheithauer Tímea fotográfiája
Séd Imre írja önmagáról
Racionalitás merev tokjában érett, látványra-, szóra-, életre- érzékeny, érintésre párásodni képes, élő szemüveg vagyok. Formakeretbe öregedett, nem bonyolult, nem csiszolt csak körbevágott síküveg-lencsékkel. A napsugarakat, lángot gyújtani nem gyűjtöm, csak jólesően áteresztem magamon, ugyanúgy mint a tapasztalattal egyre értékesebbé, gyorsabbá vált időt az általa (át-) formált értelmet, modulált kíváncsiságot. Hogy az ezekből készült “termékeimet” milyen körben, milyen értékkel, milyen hatással sikerül „láttatnom” a szemüveg túloldalán, nem tudom. Talán tartok is tőle. Tukmálni nem, de kínálni bátorkodom!
1943-ban, Scheithauer Imreként a háborúban születtem. Szegény család második gyermekeként inkább a „nyócker” zűrös utcái neveltek, mint a család létéért küzdő édesanyám, vagy a több mint négy évre elnyúlt „málenkij robottal” csonkított drága Apám. Fiatal szakmunkás voltam, amikor a „többet akarok vágya” kezdte kihúzatni velem tudáshiányom egyre fájóbb tüskéit. Munka mellett, műszaki továbbtanulásba kezdtem, de egyre többet szedtem a filozófiák és művészetek égig-érő fáinak általam elérhető gyümölcseiből is. Az irodalom, azon belül leginkább a kortárs költészet bennem keltett „visszhangja”, hamar tollat nyomott kezembe. A 60-as évek közepén Scheithauer Imre polgári nevemen megjelent első verseimet olvasva, (városnagyságú-) közös cégűnk könyvtárosaként dolgozó, fiatal, elsőkötetes Bella István, tehetséget látva bennem, támogatóan avatott mélyebbre a költészet- és kicsit a költők világába is! A könnyebben megjegyezhető alkotói Séd Imre nevet is együtt választottuk. Verseim megjelenései szaporodtak bár, de a műszaki végzettségem adta egzisztenciális fejlődési lehetőség okán történt munkahelyváltásom sajnos (már örökre) elválasztott minket. Egy fővárosi közmű cégnél először új feladataim és folytatott tanulmányaim kötöttek le, majd előrelépéseimből adódó 24 órás felelősségem tessékelte át 42 évig tollamat versekről hivatalos oldalakra. Szerettem a munkámat, de az első nyugdíjas napjaimon, 65 évesen előkerültek ifjúságom írott maradékai és a cetlik, melyekre egy-egy verssor, vagy versrészlet – remélve a valamikori befejezést – időközben azért felkerült. Tapasztalattal megfegyelmezve, de a fiatalon meghúzott vonalak fölé kezdtem újra írni. Vers-fórumokon, gyűjteményekben ugyan jelentek meg verseim, de alapvetően valamiféle léleklenyomatként magamnak írtam (-ki) őket! Gondolataimnak tükröt tartva, így kezdtem – időhöz jutott nyugdíjasként – kiállításokat is elért képeimet festeni. Verselek, festek! A versírás kevésbé kötött dolog. Nem kér helyet, vásznat, ecsetet, festéket; csak TÉGED! Ahol vagy, ahogy vagy, amint vagy, de türelmetlenül és EGÉSZEN!
A rövid, tömör, de hatásukban megnyíló verselésre mindig törekedtem. Első haikuim mégis csak a második nekifutásomban íródtak. Később, jobban megismerve Fodor Ákos minden tekintetben egyedi, apró csodáit, elragadott, szinte kisajátította tollamat a haiku.
Ez, a versnél egyszerre kevesebb és több, korunk falitáblájára rajzszögezhető – akár az égig nyitható – három sor, lépten-nyomon otthont talál! A tavaly októberben megjelent, Podonyi Hedvig által szerkesztett, SZERKESZTETT VÉLETLENEK című kötetem súlyát is ezeknek az erős apróságoknak a vállára helyeztem.
* * *
Borítókép: Kiefer Béla pécsi fotóművész alkotása – Tornyok / Bazilika, Pécs
Tartalomjegyzék:
Nádasdy Ádám műfordítása
Fodor Ákos versei
Petőcz András versei
Turczi István versei
Lackfi János: Bárki lehet
Orosz István: Megválaszolhatatlan
Parti Nagy Lajos versei
Garaczi László: Kétszerkettő
Szabó T. Anna: A megnyerhető veszteség
Dragomán György: Ízlésgyakorlatok (részlet)
Szolláth Mihály: Ahol a titok
Vihar Judit műfordítása
Katona Zsolt: Terápia
Vasadi Péter: Világősz
Fetykó Judit: A csend
Bárdos László műfordítása
Bánki Éva: Nagymosás
Kiss Ottó versei
Grecsó Krisztián: Lányos apa
Asperján György: Nessus-ing
Pethes Mária: Canto – az év százhatodik napján
Izsó Zita: Amíg még beszélhetek róla
Posta Marianna: Fészekfagyöngy
Ijjas Tamás: Felfedezések kora
Véssey Miklós: Magát
Murányi Zita: szeretem
Szepesi Jolka: Öregek imája
Kovács Sándor: Kor
Albert Zsolt versei
Major Petra haikui
Debreczeny György: Csak ülni
Ódor Fanna: A hajnal
Gősi Vali: Megszoktalak
Barna Júlia versei
Séd Imre: És megint
Makkai Roland versei
Filótás Karina: Örökítő-anyag
Wunderlich Márton: Tekintet
Klement Tamás: Otthon
Jóljárt Anita: hontalanok
Balizs Dániel: Isten a sitten
Seres Rebeka: közösségi közlekedés
Szesztai Zsuzsa: törékeny
Lengyel Piroska Noémi: Magyarország
M. Nagy Emese: Tánc és irodalom
Rencsisovszky Katalin: Ami Faludyt ihleti
Kovács Emil Lajos festményei
Szolláth Mihály: Katarzis
Nagy Olivér: Egy furcsa őszi lexikon
Negyedévente megjelenő periodikánk következő (71.) száma: 2024. december 22-én lesz olvasható.
Addig is örömteli irodalmi-művészeti barangolást kívánok!
Szeretettel, e lapszám szerkesztője:
Hajnal Éva
tulajdonos-főszerkesztő