Parafrázis, Cormac McCarthy azonos című regényére hallotta hogy a fehér fátyol sikoltva elszakad a deres vaskorlát parázzsá vált kezében vad tüzek gyúltak szelíd madarak szemében a folyó büszke hídja elporlott gyenge talpa alatt az elvetett magnak a föld nem volt bölcsője már a zavaros vizek nem oltották szomját szél martaTovább…
Nem volt sanszom a röpke búcsúcsókra, Anyám, Te úgyse ismersz rám, szegény. A macskakő a szívemig dobolta, hogy más kelt útra, más indult, nem én. Egy lépés volt, hogy elfogytak a házak, a templom és a címeres lebuj, a kocsmák aznap rám hiába vártak: Emlékük rongyos, nyűtt cipőmre hull. ATovább…
Amikor az autópályán minden látható előzmény nélkül keresztbe fordult előtte a kamion, P. tudta, mi a dolga. Igazából az ezzel egyidőben a kocsi szellőzőrendszerén keresztül beszűrődő fanyar istállószag, és a felhők közül kibukkanó majdnem telihold voltak azok, amelyek megerősítették a már percek óta érlelődő szándékot. P. egy határozott fékezéssel aTovább…
Ez még azokban a borzasztó ötvenes években történt, mikor olyan tizenötéves-forma kislány lehettem. Már befejeztem az iskolát, s bár jóeszűnek tartottak, el kellett mennem dolgozni, mert olyan szegények voltunk, mint a koldusok. A postára kerültem, ahol aztán nagyon nehéz munkát kaptam, bár szerettem csinálni. Én hordtam a leveleket meg mindentTovább…
Dr. Makai Ödönnek olyannyira sikerült úrinőt nevelni a meggondolatlanul feleségül vett József Jolánból, hogy az lassan túltett a neki ajándékozott, igen úriasszonyosan hangzó Lucie néven: szeretőket tartott, kártyázott, külföldi fürdőhelyekre járt. Jolán kétségtelenül vonzó, vibráló és intelligens egyéniség volt. Túlságosan is, így aztán Makainak is kellett valaki, és ráfanyalodott aTovább…
Sehol annyi szeder nincs a világon, mint a nagynénémék falujának határában. Oda szegődtem a nyárra teheneket legeltetni, nyaralni is egy kicsit. A Dereszlán, Henyén, a Kápolna-dombon még a kilátás is megvolt, nem úgy, mint a Sifra alján, de ez utóbbi helyen szebb volt a termés. A vasúti árok partján isTovább…
Kopott az út, és elfedi sorstól nehéz lett lépted, nyomába porként kergeti a szél, megannyi vétked, az éjszaka sötét verem, álmaidat beissza, a hold mögött halál terem, mi sosem adja vissza, az elpazarolt perceket, mit vakon lépve éltél, a szirt fokára felvezet, kegyet hiába kérnél, bár volt időd megvallani, sajogTovább…
letérdelek az út meleg zajonganak az istenek melyikhez szóljak és miért nem elég hogyha egy megért nem elég hogyha rám tekint miért térdelek már megint elfáradtam a langyos út megáll velem majd messze fut meleg az út a szív hideg nem üzenek most senkinek nem üzenhet nekem se más mindenTovább…
Az út vége Jócskán besötétedett már, mire felnyitotta szemét. Álmosan tekintett ki a kocsi ablakán, s abból a kevésből, amit látott a környező feketeségből, úgy ítélte, még mindig a kietlen vidéken haladnak. Kaktuszok és kígyók között. Megborzongott, mert felötlött benne, mennyire írtózik a kígyóktól. Oldalvást fordulva Gyulára nézett. Micsoda név!Tovább…