Az egész azzal kezdődött, hogy az Író Cimborák – ami egy online alkotói műhely, gyerekeknek írunk meséket, verseket – ötéves lett, így egy pályázat keretén belül iskolásoktól kértünk meseötleteket, címeket. Nagyon sok ötletet kaptunk, bőven lehetett válogatni a témák között. Ekkor jött a képbe Levente Dorka, aki a Miaszösz műhelyTovább…

Tante Frieda minden vacsora után elindul haza, Unterjettingenbe, hogy meglátogassa édesanyját. Tante Frieda kilencvenhét éves, pontosan negyven éve annak, hogy eltemette anyukáját. Ennek ellenére gondosan összecsomagol: fogja a kosárkáját, amiben van már gombolyag, cérna, néhány színes zsebkendő. Ezekre rárakja még a papucsát, majd az egész kosárkáját elhelyezi a kerekes járókeretTovább…

Mint oly sok minden, Ruhestein is a te ötleted volt, mert egyszer csak azt mondtad nekünk, ha már itt a tél, ez a sötét január, menjünk egyet síelni, de én ódzkodtam ettől, mondtam, hogy az életben nem síeltem, és ami téged illet, szóval, ami téged illet, nem hiszem, hogy Názáretben,Tovább…

Idén elhatároztuk a feleségemmel, hogy szilveszterkor nem megyünk sehova. Negyven felett az ember már ne ugráljon, nekünk már nincs kedvünk fagyoskodni egy-egy utcai rendezvényen, ahol félig vagy egészen részeg emberek az arcunkba trombitálnak, nincs kedvünk tűzijátékot nézni sem: idén nem lesz lárma, tömeg. Persze nem lesz zajos, piszkos házibuli se,Tovább…

Viktória bár várta a Mikulást – nagyon jó kislány volt idén – mégis elszomorodott, amikor a csizmáját pucolta. Ugyanis kint, az erdő fái feketén, sötéten hajladoztak, sőt a kertet, az udvart és a házak tetejét se fedte még hó. – Mi a baj, Viki, miért szomorkodsz? – kérdezte tőle azTovább…

Az introvertált emberek közé tartozom. Ránk – többek közt – az jellemző, hogy nehezen beszélgetünk, csacsogunk. Például hatalmas kihívás számunkra az a helyzet, amikor a buszon leül mellénk egy távolabbi ismerős, akivel könnyeden kellene beszélgetnünk semmiségekről, általános dolgokról: magyarul csevegnünk. Az alábbiakban szeretném bemutatni azt, hogy mi zajlik ilyenkor egyTovább…

Közhely: a nők beszéd közben gondolkodnak, ezalatt általában teljesen önállóan jutnak el A-ból B-be, a férfinak itt nincs nagy szerepe, jelenléte csak ürügy arra, hogy a nők tudjanak kivel beszélni. Néha hümmögni kell csak és a megfelelő helyen bólogatni. Így van ez akkor is, mikor egy szép őszi napon aTovább…

Egy beépülő félben lévő egykori szőlőhegyen nőttünk fel, a város peremén. Ennek a félperifériás létnek megvolt az az előnye, hogy alattunk duruzsolt a nagyváros megnyugtató morajával, ahova húsz perc alatt be tudtunk utazni a helyi járattal. Ezzel együtt szintén előny volt az, hogy egy kisebb erdő zöldellt az utcánk végében,Tovább…

(Nagyszüleim emlékére) A templom Barokk tornya, mint Isten ujja – napsugár – az ég apszisán. * Aratás Szemben a mezőn porfelhő tolja maga előtt a kombájnt. * Kálvária domb* Sírhant tetején keresztek: újrakezdés a vihar után. * „Boldog névnapot!” Omladozó ház ablakában kifakult már a képeslap. * Gyerekkori emlék NyáriTovább…

Vihar előtti Learn to fly Vihar kell, szél kell, hogy repülhessenek a pitypang-virágok Nyár Fekszünk a füvön ketten s nem vesszük észre: ránk esteledett. Nyáreste Tarkón talál egy sietősebb esőcsepp: vihar közeleg. Alkony Kertünk szemérmes: jól belepirult a nap búcsúcsókjába. Vihar előtti Várakozunk mind: tikkadt gyümölcsfák felett dörög már azTovább…