On:
In: Szépirodalom, Vers

Hányszor jártunk együtt a temetőben gondtalan gyerekként, november pókhálós, nyúlós délutánjain, tejes ködben, vidáman, meg persze máskor is. Mindig halnak meg emberek. Emlékszel? Minden temetésen nevetőgörccsel küszködtünk, nem, nem voltunk gonoszak, de elég volt a másikra nézni, ilyen hatással voltunk egymásra… A már megásott sírgödrök fogatlan szájakként vártak “lakóikra”, hogyTovább…