Hányszor mondták nekem: figyelj oda jobban, írjál szebben. Hogy emlékszem az érzésre, ahogy szorítom a ceruzát, próbálom kanyarítani a betűket, egyik se olyan lesz, a ceruza mintha vasból volna, húzza a kezem, fáj az egész karom, a vállam és a gerincem. A tollbamondástól félek a legjobban. A toll túl vastagTovább…

olyan puhának tűnik az az apró nyílás a télikabátod belsejében amiben folyton matatsz de sose találsz semmit kedvem lenne belebújni összezsugorodni mint egy porszem a levegőben amelyet véletlen fújt feléd a szél és hagyta hogy jól elrejtőzzem a megoldatlan egyenletek között belesimuljak a maszkodba akár egy kagylóhéjba s csüngjek mindenTovább…

Hányszor mondták nekem: figyelj oda jobban, írjál szebben. Hogy emlékszem az érzésre, ahogy szorítom a ceruzát, próbálom kanyarítani a betűket, egyik se olyan lesz, a ceruza mintha vasból volna, húzza a kezem, fáj az egész karom, a vállam és a gerincem. A tollbamondástól félek a legjobban. A toll túl vastagTovább…

Anyaméh belső tengerébe jött lebegni, pedig minden tenger teremtője volt, egy teremtmény méhéből érkezett szilárd talajra, pedig ott volt a szárazföld teremtésekor, halandóvá lett értünk, pedig úr s király a halál fölött, éltető leheletet fújtak orrába, pedig a mindent éltető lehelet ura, kismacskaként nyivogott a szalmán, pedig minden állatseregek alkotója,Tovább…

A belső mosoly nem beszél, csak szavak nélkül simogat, biztat, melegít, benned él, szívdobogással támogat, a belső mosoly jó meleg, jut másnak is, sosem fogy el, mindvégig ott marad veled, amíg lélegzel, nem hagy el, a belső mosoly ellazít, végigvezet az életen, minden kötelet elszakít, ha fojtogat a félelem, aTovább…

Emlékszem a színekre. A lángoló pirosra, a lágy kékre, a megnyugtató zöldre, a rikító sárgára. De már csak az emlékezetemben látom őket. Ha kinyitom a szemem, csupán szürke és fekete foltokat látok, azt a két színt, amit a leginkább utáltam egész életemben. Mindkettő sötét, unalmas és elszomorító. Amióta az eszemetTovább…