Jeltelen Lennék… minden létező közt egy kicsiny fehér kő. Hegy csúcsán vagy… tenger mélyén rejtőző, kit türelemmel dajkál a vénülő idő. * Utolsó tánc – Salomé éneke Egyszer voltam, hol nem voltam… Salomé táncában szellő voltam. Csillagporból születő sivatagi homokszem, remetét befedő végső nyughely. Kinzó kétely, utolsó megkisértés, vérző stigma,Tovább…
Önvád Akarnok lettem,önző,afféle: Mindent magának „áhító” Bajban,hazug,várva igazát: Önmagát,daccal „ámitó” Harc ez a javából, küzdelem: Ésszel,kába,értelemmel Tükörbenézés vakon,gyáván: Bátornak hitt félelemmel Hogyha ez nehéz,lesz,szóljon: Kinek ez teher,s már elég Mert lelkem,korcsosul,s mint Szívem,az elhagyott:Kiég! * Motolla Érzem, hogy valami átkarol; egyre korosabban, Mint az örömmé font bánat ölel: szorosabban BúfelejtőTovább…
Féltékenység nem akarom látni arcotok miként kanyarint mosolyra megelégedetten nem akarom látni míg nem tudom hogy engem miért ver a sors és én a végén valamikor örülhetek-e megszolgáltam rég mások ragyogását – ezt Te jól tudod s adod-e Ég hogy cserébe mindezért egyszer majd boldog legyek * Lélekmosást nem vállalokTovább…
Hagyaték A nagymama elment a füstbe. A házmesteré lett ezüstje. A nagypapa cipője megmaradt. Nem szakadt be a rakpart a súlya alatt. Most ezüst cipőben táncolnak végtelen. Az élet mulandó. Nem így a szerelem. * Hallgatási szabályzat (pí-pí-tér) Mikor a hallgatásért hallgatok maga a csönd vagyok. Nincsen más. Se horkolás,Tovább…
a, minden tavasszal virághabot könnyeznek a cseresznyefák b, a fecskék sárból építík fészkeiket és álmaikat c, tavaszi szelek sétálnak az április idegpályáin d, a napsugár szép csendben botladozik a virágzó réten e, szőnyeggé szövi a madárcsivitelés a fák ágait f, rügyek robbanak a fák kemény testéből a tiszta légbe g,Tovább…
Nem volt sanszom a röpke búcsúcsókra, Anyám, Te úgyse ismersz rám, szegény. A macskakő a szívemig dobolta, hogy más kelt útra, más indult, nem én. Egy lépés volt, hogy elfogytak a házak, a templom és a címeres lebuj, a kocsmák aznap rám hiába vártak: Emlékük rongyos, nyűtt cipőmre hull. ATovább…
Apróra vágott, összesodort az élet. Csendben szívom el. * elfogyott már minden bánat az ég könnyezik csak utánad lélekeső életerő ismeretlen tiszta jövő elfogyott már az utálat nincs könny, és nem bontok szárnyat jégtemető átölelő reménytelen rút szerető * Forró, édes hajadba sírnám minden kósza vágyamat. Beléd simulva, ölelve súgnám,Tovább…
Nem mindegy Milyen csendbe milyen zaj szitál? Egy tekintet hova ráncigál? Meddig jó még ez a testkabát? Hogy indulunk, mi van odaát? Mi lehet mi jobbá alakít? Tudunk-e már erről valamit? Ránk illenek-e a vágyaink? Szétfújhatják-e az álmaink? Jól látjuk-e azt, hogy kik vagyunk? Megbecsüljük-e mindig magunk? Méreg vagy gyógyírTovább…
Ahogy a méltóság belehalványodik a döntő pillanatokba, látod határát keretednek, kifelé sújtod úgy a választ, hogy azt nyújtsad, aki vagy, akiért szeretnek. Még gabalyodnak a szálak, még a csomót ránthatná valódi lábad, hogy várjad a választ, hogy az légy, akiből szeretnek. Oldalra taszít az érintés, minek csomóját, az abszurditás tétovaságaTovább…
A ház Egyszer rajzoltam egy házat, semmi különös, kémény, ablakok, kis kert, teljesen szokványos. Régóta laktunk benne, a falakra rásárgult a közöny. A függönyökben itt-ott még kapaszkodott anyám sóhaja, a sarokban titokká kövülve térdeltek az esti hallgatások. Dohos szaga is volt, meg minden. Sokáig őrizgettem, egészen belegyűrődött a lelkembe.Tovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.