Emlékszel, éppen ebédeltünk, mondtál valami újat, szépet, az újdonság-finomat kanalazni kezdtük, amikor a cetlire még ráférhetett: talán azt rebesgetted, hogy régen szívedbe egy leánykori jégcsap, mely percenként nőtt egy araszt, miként igazolta-hazudta a tavaszt, magad sem igazodtál el akkor, hiszen hangom már ismerted jól, s elmúlasztotta alkalmi didergésedet, amint buszrólTovább…
A kertben üldögéltek a kispadon, és a fák ágain fecserésző rigók énekét hallgatták. Ösztönösen kereste egymást a két öreg kéz, és egymásba kulcsolódott, amint összetalálkoztak. A nap éppen lebukóban volt a nyugati ég alján. Körötte fehér felhők fodrozódtak, és mintha valami piros tóba temetnék, közéjük fröccsent egy-egy bíborszín napsugár. ATovább…
Álarcarányok Emberismereti pontosság nem létezik. Látszat, ránk illesztett álarc, ami alól itt-ott kikandikál a valóság. Kölcsönös a játék. Ám az arányok! Ítéletben a tévedés! Magabiztosan állunk mozgóvonalazott kockáinkban. Ėszleljük a világot, arcunkon a szellőt, lábunk előtt egy átsiető bogarat. Hiteltelen valóságunk mélymerülésben. * Ősz Budán Ősz van megint. Színt cserélőTovább…
Végtelennek tűnő, átlátszatlan, fekete tér, tán az űr mélysége, vagy inkább mikor benézünk egy izgalomtól kitágult pupillán. Látszólagos volt a süket mozdulatlanság: alig észlelhető zümmögés, susogás visszhangzott, míg egyre-másra csillogón fel-felvillanva, mint távoli égitestek, sötét árnyak keltek életre, táncoltak láthatatlanul. – Játsszunk, játsszunk! Ki van velem? – csilingelt azTovább…
Délelőtt leülök verset írni de minduntalan fel kell állnom mit állnom, pattannom mert a párom igen, az a páratlan megbotlik, nyög egyet a kezéből valamit kiejt az ebédet főzi és bennem a lelkiismeret aki illemet tanult furdalásba kezd ha nem engedném a semmittevésbe belebetegedne még mosogatni is alig enged csakTovább…
Az én nagyapám úgy halt meg, hogy elaludt, mert tudta, hogy ép elmével nem léphet egy egyirányú útra. S a bezáródó ajtókat elfeledte ő sorban és hideg ténynek az maradt, hogy ahogy van, az jól van. Az én nagyapám úgy halt meg, hogy semmit el nem rejtett; mert úgy idézettTovább…
Szívemben vadló szél ül el, patája már annyi port kavart, és szembeszáll az esküvel, mit a higgadt, józan ész akart, nyugodva száz csenddel beszél. Csapzottan horkan, felnyerít, vágtatni szélnek szárnyán nem mer, kötőfék szaggatta szelíd, megzabolázott türelemmel remeg, mint hullnikész levél, az idő gúnnyal felnevet, a perceket kezedből ette, barátjaTovább…
Testtartás Másképpen tartja magát az arc-rostélyos lovag, sugár-koronás fejét a király, a pecsétviasz arcú követ, vagy az árulásra készülő ragyás közember. Amit ékül ítélsz életedben rajtad megjelenik. Ha reszketsz részeg reményt mutat öltözéked.[1] Más láb és kéztartása van a légzsák-burkába bújt szégyenlősnek, mint kinek fényből szőtt szótlan mosolya teste tartásábanTovább…
Lengő lét Nincs testem az árvaságban, hideg csillagok hullanak. Kötelektől szabadulva lengő lét, szálló madarak. Mire megjössz, néma leszek, csendesebb minden halottnál, kiterítve köd-mezőkre, tollpihe sóhajom ágyán. Időmön túl, mélybe zuhan, ott nyugszik el végre fényem, ahogy tenyeredbe kúszik, rég felejtett szívverésem. * Külön képeink Külön képeink és cseppjeink miatt,Tovább…
Ráolvasó Szemfehérje körömholdja kötésünk a halál oldja fehér gyolcs a szívünk táján két láncolt rab törött gályán hajlott kévénk őrli malom szorítja szent fogadalom lazítanám de nem lehet eloldanád a kötelet egyik földön másik égben fehér gyászban feketében egyik földben másik még nem hitük csak az üdvösségben gyönggyé fordult szemfehérjeTovább…