Ahogy a méltóság belehalványodik a döntő pillanatokba, látod határát keretednek, kifelé sújtod úgy a választ, hogy azt nyújtsad, aki vagy, akiért szeretnek. Még gabalyodnak a szálak, még a csomót ránthatná valódi lábad, hogy várjad a választ, hogy az légy, akiből szeretnek. Oldalra taszít az érintés, minek csomóját, az abszurditás tétovaságaTovább…
A ház Egyszer rajzoltam egy házat, semmi különös, kémény, ablakok, kis kert, teljesen szokványos. Régóta laktunk benne, a falakra rásárgult a közöny. A függönyökben itt-ott még kapaszkodott anyám sóhaja, a sarokban titokká kövülve térdeltek az esti hallgatások. Dohos szaga is volt, meg minden. Sokáig őrizgettem, egészen belegyűrődött a lelkembe.Tovább…
Anyám emlékére nincsenek szavak. Sóhajjá válik, kimondatlan marad minden dal, ima, áhítat. Megreked a könny, ahogy a pillanat, mely elringatta, már semerre nem halad: áll az idő azóta a dermedt ég alatt. Anyám emlékére nincsenek szavak, de mindörökkön a szívemben marad – mint rejtőztem egykor én óvó szíve alatt. AnyámTovább…
tenyered temető kő és víz álló világ vagy testetlen zokogás árnytalan fekete fa tenyered temető kő és víz fehér vagyok fehér legbelül /anyám sírjánál/ * rajzolgatok tollal ceruzával olyan ez a vonal végén mindig van valaki olyan kukkolásféle libikókás szimbóleum rövid értés hanyatló csend játék még is heve hava valaminekTovább…
Kihalt a csend, hiába dörömböl kapuján az est lélegzete, a hold épp a csillagokkal flörtöl, hulltukból csöppnyi fényt mentene, mitől a sötétség gyúlna lángra, mutatva a semmi hol lakik, és a szálló csend alá beállva csak beburkolóznék nyakamig. Állnék, mint ki idegenbe tévedt, – a világ egy apró fénysziget –Tovább…
Mindenki oly bölcs és megfontolt, nekem nincs megfelelési kényszerem, titokzatos az éj, vigyorog a Hold – csak furcsa késztetések és érthetetlen indíttatások hevenyésznek a mérlegen. Ami élő, mindent felfal, ami mozdulatlan, már holt – élet híján minden mondat alaktalan és helytelen. *Első közlésTovább…
Utolsó üzenet Anorexia levélben búcsúzott a baráti társaságtól: „Kezdetben fehér húsú, formás, kerekded barokk ideál voltam. Puha párnák, izgis szalonnák borították a csontvázamra jócskán tapadó hús és hájfonatomat. Először hetente öt kilogrammot fogytam. Az ingerlő, húsos és lány pacnicskák vékonyodtak, majd összezsugorodtak. Már két ujjammal sem tudtam fogást találni zörgőTovább…
– Egyik láb, másik kéz – suttogta magát biztatva Liza, és akár egy macska, sietve felkapaszkodott a létra legfelső fokára. Meztelen talpacskája alatt nyikorgott egyet az ócska létrafok, amit még a nagyapja tákolt valamikor legénykorában össze, mintha nem akarná, hogy a kislány meglássa, ami a szomszédban történik. – Verd agyonTovább…
24. lapszámunkban Németh Péter fotói láthatók. Áprilisi lapszámunk tartalmából: József Attila: Kedves Jocó! Hajnal Éva – Márkus László: Vizet mindenkinek! Debreczeny György versei Rusvay Balázs: A passiójáték ballada Lipp Márta: a költő és a bölcs Birtalan Ferenc: Konkrét alom konkrét szereplőkkel inkognitóban Oberczián Géza: Itt veheted át az életedet SzirtesTovább…
De szeretnék gazdag lenni, Egyszer libasültet enni. Jó ruhába járni, kelni, S öt forintért kuglert venni. Míg a cukrot szopogatnám, Uj ruhámat mutogatnám, Dicsekednék fűnek fának, Mi jó dolga van Attilának. De erre gondolni sem merek, Boldogságom gyorsan pereg. S mert nincs meg a sok jó dolog, azért nem vagyokTovább…