ez a vers nem az enyém csak hozzám menekült nem akarja hogy megírjam csak hogy hermetikusan zárjam le az ajtókat ne férjen hozzá senki aki avatatlan akkor hát el kell döntenem hogy eltömöm-e a réseket nem kér inni nem kér enni, jó, távol tartom tőle a csöndet a reményt ésTovább…
Csak a fülemben motoszkáló zúgást hallom. Semmi mást. Őrjítő ez a véget nem érő hangzavar. Egy kórteremben ülök, az ágyamon, az ablak mellett. Nézem, ahogy esik az eső. Már nem hallom, ahogy az esőcseppek az üvegnek koppannak, csupán nyomaikat látom a felületen. Soha többé nem fogom már hallani őket. MozgásTovább…
Elkészült a negyvenkettedik festményével, egy kiállításnyi anyag, rengeteg munkaóra, szenvedés, gondolkodás; két hete nem nyírtad le a füvet!, vágta oda foghegyről az asszony, és egyébként sem csinálsz semmit! Nem reagált, a művészet soha nem vitatkozik a hétköznapokkal, suttogta maga elé, a művészet nem vitatkozik, hanem közöl, állít. A kölyködnek isTovább…
Mert folyton hajnalt akar, vörös tetőkön ezüst delet, mégis járja minduntalan, mint alkony az utcát, mint szürke halál a teret. Őrizne néma folyópartot, hidat mely összevarr, cipel, hogy cölöpjein mindig álljon, hullámai alatt a távolságot temesse el. Elalvás előtt érik az árnyék, ahogy feketére keseredik a fán felejtett meggy. VégülTovább…
Csak nemrégiben jöttem rá, milyen fontos nekem ez a nadrágszíjnyi senkiföldje. Azelőtt észre sem vettem, hogy az utolsó négyzetcentiméterig lebetonozott iparterületen, ez az egyetlen kapcsolatom a természettel. A belvárosban úgy mondanák, kutyafuttató. Itt inkább nevezhető afféle kaszálónak, ami az üzem szögesdróttal koronázott téglakerítésének tövében, a járda és az aszfaltút közöttTovább…
Remény Sötétszürke az ég. A fák várakoznak Vészt jósló csendesség. Vihart hozhat a nap Lehet, ma zúdul ránk! Bűnökért lakolva, meghajlunk a sorsunk elött mindent bánva. Mindegy, hogy sepri el, bősz vihar a bűnünk. Megtisztult lélekkel, jobb világba lépünk. Egymásnak farkasa, nem leszünk mi többet. Leszünk jó barátja, érdemelt örömnek.Tovább…
A kimondott szó visszahull rád, – magadban csörgeted a láncot – mielőtt súlyát megtanulnád, kifosztja elvetélt magányod. A tegnap fényét eltagadtad, magadnak vettél vásárfiát, jó olcsót, mit eléd kiraktak, neked zengő papírtrombitát. Csend nélkül veszel el a zajban, ujjong a lelkesült közönség, szűk a tér, bezárva szokatlan, nincs vagyon, elherdáltTovább…
A hatalmasság gépies mozdulata éppen most tesz összegyűrt papírrá, de ne sajnáld, fogadd el a pecsétek némajátékát, maradjon mély szeg, végső pont az igaztalan ítéleten, ne sírj, inkább énekelj, megszabadultál az önérdekből álarcot öltő nyálas hízelgőktől, kóbor bitangoktól, lelépve a színpadról meglátod csupán csak az unt, keserűség marad a szádban,Tovább…
Most engedtem el a kezed De megtart szeretetem Csillagtrapézon hintázom Míg nem vagyok Veled Készülök a nagy ugrásra Tán megtart majd valaki Odalentről minduntalan Sötét morajlást hallani Most engedtem el a kezed Itt minden olyan gyors Salto mortale remélem túlélem Ezt a nélküled zuhanóst Most engedtem el a kezed PedigTovább…
Sugárzó nyarat látnom élvezet I love to see the summer beaming forth Sugárzó nyarat látnom élvezet S északra szálló gyapjas felleget Szeretem látni, újra nő virág S gólyahír festi rét kanálisát Vizet, hol tavirózsa hófehér S nádas zörög, mint fa, mit ráz a szél Hol rejtekéből fajdtyúk tör elő Fészkére,Tovább…
Sütik használatára vonatkozó szabályzat Designed using Magazine News Byte. Powered by WordPress.