A nevem Szökőcs Zsófia, 19 éves egyetemista hallgató vagyok, a BBTE kommunikáció és közkapcsolatok szakán. Szatmárnémetiben születtem, de tanulmányaim miatt pillanatnyilag Kolozsváron tartózkodom. Úgy gondolom egy elég sokszínű személyiség vagyok, ugyanis több mindenbe belevágtam az elmúlt évek során: jártam dobolni, fuvolázni, pillanatnyilag autodidakta ukulelézem, emellett jártam énekórákra, és odahaza benneTovább…
Uram, a betegek napja ez; egy nap az emlékezés, napi a szenvedés… Ima a betegekért… Uram, van baj elég, nem véletlen, hozzád fordulok nem véletlen, láthatod…. Kérlek segítségedért… Ima a betegekért… Uram, könnyítsd a bajt, a segítő szándék hajt; könnyítsd a fájdalmat, a testet gyötrő szenvedést…! Ima a betegekért… Uram,Tovább…
Emlékszel, éppen ebédeltünk, mondtál valami újat, szépet, az újdonság-finomat kanalazni kezdtük, amikor a cetlire még ráférhetett: talán azt rebesgetted, hogy régen szívedbe egy leánykori jégcsap, mely percenként nőtt egy araszt, miként igazolta-hazudta a tavaszt, magad sem igazodtál el akkor, hiszen hangom már ismerted jól, s elmúlasztotta alkalmi didergésedet, amint buszrólTovább…
A kertben üldögéltek a kispadon, és a fák ágain fecserésző rigók énekét hallgatták. Ösztönösen kereste egymást a két öreg kéz, és egymásba kulcsolódott, amint összetalálkoztak. A nap éppen lebukóban volt a nyugati ég alján. Körötte fehér felhők fodrozódtak, és mintha valami piros tóba temetnék, közéjük fröccsent egy-egy bíborszín napsugár. ATovább…
Álarcarányok Emberismereti pontosság nem létezik. Látszat, ránk illesztett álarc, ami alól itt-ott kikandikál a valóság. Kölcsönös a játék. Ám az arányok! Ítéletben a tévedés! Magabiztosan állunk mozgóvonalazott kockáinkban. Ėszleljük a világot, arcunkon a szellőt, lábunk előtt egy átsiető bogarat. Hiteltelen valóságunk mélymerülésben. * Ősz Budán Ősz van megint. Színt cserélőTovább…
Végtelennek tűnő, átlátszatlan, fekete tér, tán az űr mélysége, vagy inkább mikor benézünk egy izgalomtól kitágult pupillán. Látszólagos volt a süket mozdulatlanság: alig észlelhető zümmögés, susogás visszhangzott, míg egyre-másra csillogón fel-felvillanva, mint távoli égitestek, sötét árnyak keltek életre, táncoltak láthatatlanul. – Játsszunk, játsszunk! Ki van velem? – csilingelt azTovább…
Délelőtt leülök verset írni de minduntalan fel kell állnom mit állnom, pattannom mert a párom igen, az a páratlan megbotlik, nyög egyet a kezéből valamit kiejt az ebédet főzi és bennem a lelkiismeret aki illemet tanult furdalásba kezd ha nem engedném a semmittevésbe belebetegedne még mosogatni is alig enged csakTovább…
Az én nagyapám úgy halt meg, hogy elaludt, mert tudta, hogy ép elmével nem léphet egy egyirányú útra. S a bezáródó ajtókat elfeledte ő sorban és hideg ténynek az maradt, hogy ahogy van, az jól van. Az én nagyapám úgy halt meg, hogy semmit el nem rejtett; mert úgy idézettTovább…
Szívemben vadló szél ül el, patája már annyi port kavart, és szembeszáll az esküvel, mit a higgadt, józan ész akart, nyugodva száz csenddel beszél. Csapzottan horkan, felnyerít, vágtatni szélnek szárnyán nem mer, kötőfék szaggatta szelíd, megzabolázott türelemmel remeg, mint hullnikész levél, az idő gúnnyal felnevet, a perceket kezedből ette, barátjaTovább…
Testtartás Másképpen tartja magát az arc-rostélyos lovag, sugár-koronás fejét a király, a pecsétviasz arcú követ, vagy az árulásra készülő ragyás közember. Amit ékül ítélsz életedben rajtad megjelenik. Ha reszketsz részeg reményt mutat öltözéked.[1] Más láb és kéztartása van a légzsák-burkába bújt szégyenlősnek, mint kinek fényből szőtt szótlan mosolya teste tartásábanTovább…