furcsa hajnalokon ráncos fényben egyedül járt a réteken aludni vágyott mint mások otthonszagú ágyakban biztonság nyugalmában megkapni még az utolsó haladékot ébredésig mint a réten túli házakban épp oldalukra fordulók az erdő felé tartott bakancsa kórókba indázó fagyökerekbe akadt loholt a háta mögött hálótermek nehéz lélegzete szemébe fúródott a meztelenTovább…

mentünk reménnyel telve ünnepélyesen mint mikor valami ismeretlen szépség és kín kezdődik el utánunk emberek sokan a gesztenyefák lombja fölöttünk rezzenetlen kérdeztem őket láttok? most is láttok? ti már annyiszor láttatok és beszéltetek nekem… most mit mondotok? – nem feleltetek szárnyas leveleitekben nem nyíltak meg a pórusok… mert akkor tiTovább…

nem láttam én előre semmit csak hittem akani kell s nem foszt majd ki az idővel elfogyó erő nem hittem a vihartól becsapódó kapu baljós hangjának nem kalkuláltam hasznom sem forintban sem devizában nem hallottam az együttérzést nyírfák éjszakai sóhajában nem magamért küzdöttem hanem másért hittem ő majd értem küzdTovább…

vendégként jártam olykor abban a házban nem érdekelt más ott csak az a szoba minek mennél be mi sem nagyon járunk oda sikerült bejutnom mégis a kétszárnyú faajtó nyikorogva nyílt kerek asztalon valami kristálygömbbe zárt virág mellette két komoly fotel szekrény is volt a sarokban barnán fénylő politúr az aprókockásTovább…

Robin Williams emlékére Hadész, Kronosz és Rheia gyermeke! Zeusz és Poseidón testvére! Hármótok közül a világból tiéd az Alvilág lett. A legrosszabb rész? Vagy a legjobb? Holtakért hullatott könnyekből alkottad meg a Föld érceit. Kifogyhatatlan kincsesbányád van! Hisz hullik a könny, szállnak a szomorú sóhajok! Gazdag vagy tehát, s gazdagságodTovább…

szeme szikkadt, mint forróságban fuldokló tó tükre, szempillái, mint tóparti nádasok szélben szúrósra tépett lándzsái, haja fehér fűszál, mely ritkásan nő, vékonyka copfját kontyba tekeri, ha aludni tér kendőjét leveszi, apró kontyát leereszti, ezüst kígyócska tekereg fehér damaszt párnán, míg ő álmodik valamit mindig szerettem volna tudni, mit…Tovább…

Pilinszky János és François Villon emlékezetére bezártuk lelkünkben a kapukat kerítést is építettünk drótból hogy óvja képzelt biztonságunk jól vasalt ajtajait ne halljuk már, hogy ágyúdörgés elől jönnek ordítsunk magunk, szakadjon dobhártyánk saját hangunktól inkább… minek jöttök ide? elvenni a miénket? élősködni rajtunk? mit ültök itt a betonon? mért rajzoltokTovább…

utak kutak keresztek patakok hidak füzesek málnások szőlők kunyhók faajtók vaskilincsek borospincék kukoricások búzatáblák répaföldek kiscsibék sasok verebek esték nappalok reggelek napfény felhők esők zápor vihar jégverés aszály porvihar rögök méhek lepkék bogarak csigák szöcskék madarak rétek erdők bozótok virágok levelek illatok derek zúzmarák havak kémények füstök falak álmok reményekTovább…

hét kiszáradt fa kiapadt kutak ahová tévedtünk arra nem visznek utak három éjszaka után könyörül rajtunk egy összekarcolt nappal és nincs gyümölcsét ontó körtefa nincs kenyerét kínáló  kemence hétfejű sárkány tartja aranykalitkában a csodamadarat nem ad neki inni csak harmadnaponta szép kék tolla fakul daltalan sorvadoz és nem jön aTovább…

ablak homályán elcsúszó fény ház falán virágzó repedés csorba lépcsőfokok betonjában vacogó kavics szögek indokolhatatlan felkiáltójelei csupasz szobák falán kihúzott fiókokban szűkölő üresség tekintetedtől porrá válik a csipkefüggöny a vakult ablakon és kint? honnan a hátsó kertek semmibe nyíló kapuinak megválthatatlan magánya? ©Sarolta Gyoker: DélutánTovább…