a hétköznapok lovagja itt és most valami elindult érezni muszáj függőn rám ereszkedő fájdalmát a tegnapoknak csitulj vad erő hisz jár a nap fut a szekér indulj te is a jobb kárhozatba dönteni a kiéhezett gyarló hétköznapok subája alatt rejtőzködő kegyenc-sereglet transzparenseit   zavarok mikor a csöppnyi hatalom hatalmas érzésétőlTovább…

emlékjárás ölbe vett és lágyan megsimogatta arcomat hideg keze nyirkos dohányraktárt idézett kánikula volt krumpli szedés ideje testmeleg ruhák rétszagú redői közt csöndben fogalmaztam egy újabb levelet jeles rendűt fizetésemelést hozót rakjál le járni tanulok futni akarok súgtam üvöltve bizalmaskodón kéjesen nekivörösödve erőlködés nélkül egymásra hányt szavak maradtak csak kifejezéstelenTovább…

kék szemed a tekintetemben szokványos lenne ezért inkább kútmélyén áttetsző homokgomoly belégzésből leheletbe illatunk az oxigénben miért más az utad nem követhető nem érthető miért? ki vagy te? Bálám matathatna az úton szamara angyali fényében rácsodálkozva a kivont kardra ah, mondom én, ki itt a senkiházi? mekkora tévedés ez vanTovább…

a paragrafus formájú hüllő tört derekú egykor kékes virágok közül készült kimászni a csókra emlékeztető vázából néhány grafitporos papírdarab árulkodott volna róla hogy az ember akinek szagát őrzi e meghatározhatatlan alakú nagyságú helyű odú a végsőkig takargatta fogyatékosságát a padlón lerakódott porminta két kis mankó friss hiányát formázza a festőTovább…

(avagy az álruhás antikrisztus) csalánba gázolt a kisfiú kereste elveszett labdáját horizontra feszült sírása levélen könny rajzolt barázdát templomkerti fenyők suttogtak ízetlen gúnyteli szavakat agyában lüktetett szüntelen kövér vagy fásult és unalmas szipogva hadarta imáját útilapu volt a zsámolya pipitér a rózsafűzére hangya a gyóntató pásztora gyónom a mindenható IstennekTovább…

zörej még nem vagyok a mélyén de csúszásom folyik a hideg súrlódás mit a hírlapok árasztanak dörzsölő fájdalommá válik a zsúfolt abc közepén mennyi és meddig? langyosuló kábulatban rózsaszín helyett csak koszos-vörös bámulom a doboz képeit fekete fehér fekete fehér levetett ruhák közt mindennapos zavarok kopottas kéregető árvaság Hiány CsakTovább…

csak tobzódjunk tovább vigadozzunk önmagunk gyatraságán gargalizáljuk át az éjszakát petting és másnaposság duruzsol bennünk észveszejtően gyengék leszünk holnap szinte nem is élünk pocsék jó érzés túlélve vegetálni nem is érthető az a néhány veszettnek hitt csodálatos év melyeket mint önnön bukásunk szimbólumait szemlélgetünk felesleges a többes szám ez nemTovább…

legördül egy ficánkoló izzadtságcsepp bőröm gyűrött redői közé már rég nem vagyok ideges jegyzem magam párhuzamosok metszéspontján kőtáblányi önarcképeim igei mosolyban ömlenek szét már nem vagyok ideges csak futó paranoid mosoly-villanások idézik a gyomorrángásos napokat gesztikuláljuk szét ezt az eluralkodott jelenkori kulturkampf-légkört persze, túl szép lenne kutyaként körbe jelölöm aTovább…

bolyongásom a világban mint malária után az éjszakai álomképekben miközben a Styx torkollik ide-oda álmokban csapong fél évszázada idestova… úti célom frankföld hálófülkés vonatkabinban bámulom a laptévén a reklámokat: tudományos hajszépségverseny mitől a fantázia fellángolhat… távirányítós villámkép váltogató: még egy családi kém-kalandfilm melynek lehetséges tanulságán meditálsz közben a sínek menténTovább…

szia manó! személyesen terveztem ezt ahogy korábban is mindig mindent ami fontos egymás szemébe nézve beszéltünk meg egyetértőleg vagy vitatkozva ahogy és amire neveltek neveltelek de mostanában elromlott valami fontos a bejáratott mechanizmus hónapról hónapra vált működésképtelenné s mostanra a kölcsönösen felhúzott falaktól értelmét vesztette – nem hallatszik – aTovább…