Egervári József: Ostorcsapások

Bolond időjárással köszöntött be a május, hónap közepére sem javult semmit az időjárás, minden nap esett vagy fújt a szél, dühösen kergetőző, sötét felhők sötétítették be az égboltot.
Egy hétfőn reggel aztán kisütött a nap, a falusi iskola udvarán csillogtak az éjszakai zivatar nyomán kövérre hízott tócsák, ám ez nem zavarta a gyerekeket, tanítás után sokan ott maradtak, kisebb csoportokban ácsorogtak, beszélgettek, nevetgéltek. A hatodikosok voltak a leghangosabbak, Görözsdei Béla vitte a prímet, be nem állt a szája, vörös haja kurtára nyírva, izzón világított a napsütésben. Ő volt a falkavezér, erős, nyúlánk fiú, és nagyszájú, már régen kivívta magának a tekintélyt, csak egy-két pofon kellett hozzá. A banda tagjai sosem mertek vitatkozni vele.
– Na, nézd csak, az eminens indul haza – bökte oldalba Görözsdei Csipák Lajost, a helyi hentes elhízott fiát.
– Utálom ezt a disznót – biggyesztette ajkát megvetően Csipák. – Az osztály legjobb tanulója. Irma néni kedvence. Példát vehetnétek Vaskúti Csabáról, gyerekek! – utánozta az osztályfőnök vékony, erőtlen hangját. – Kitűnő tanuló, kedves, udvarias.
A fiúk nyerítve röhögtek, tetszett nekik Csipák produkciója. Görözsdei undorral az arcán figyelte a vékony, szemüveges, jólöltözött fiút, aki mosolyogva köszönt el tőlük.
– Hé, Vaskúti, várj csak! – kiáltott utána. A kézilabdakapu előtt közrefogták, Görözsdei karba font kézzel ácsorgott, míg a többiek a megrettent srác körül sétáltak körbe-körbe, idétlen grimaszokat vágtak, vállukkal néha meglökték, olyanok voltak, akár egy prédára lelt farkasfalka.
– Mit akartok? Mennék haza.
– Majd mindjárt. Ha én azt mondom, hogy mehetsz! – közölte szigorúan a falkavezér. A többiek vették a lapot, tudták, hogy Béla ismét kitalált valami csínyt.
– Édesanyám vár az ebéddel, utána pedig tanulnom kell.
– Stréberke, lazíts már kicsit, besül az agyad attól a sok okosságtól! – bökte meg mellét Kuzmics Dezső. A fiúk ismét röhögtek.
– Úgy gondolom, neked viszont nem kell ettől tartanod – vágott vissza halkan Vaskúti.
– Nézd már, a kis görény, de bátor lett! – csapta össze tenyerét felháborodottan Csipák. A többiek elkomorodva helyeseltek.
– A dolgozatodban leírtad, a szeretet mindent legyőz!, ugye, kis köcsög? Irma néni megdicsért érte, mert te olyan okos fiú vagy – sziszegte Kócsag Menyhért.
– Édesanyám szerint a szeretet mindent legyőz – bólintott a megrettent fiú.
– Az én apám szerint viszont csak az erősek győzhetnek, a gyengék semmire sem jók! – emelte fel mutatóujját Béla. – És az én apámnak mindig igaza van. De lássuk, a te szereteted, vagy a mi erőnk fog győzni?
A banda tagjai megragadták Vaskúti karját, vékony kötelet hurkoltak csuklójára, átdobták a kézilabdakapu felső lécén, a kötelet megcsomózták az oldalsó kapufákon. A fiú magasra emelt karokkal nyújtózott.
– Engedjetek el. Ezt nem tehetitek. Nem bántottalak benneteket.
– Nem tehetjük meg? Dehogynem, kis köcsög. Az erős mindent megtehet! De könyörögj, akkor talán este valamelyikünk visszajön, kioldja a kötelet – ragadta meg durván a grabancát Görözsdei. – A szeretet mindent legyőz, ugye, stréberkém? Lajos, húzd le a gatyáját! – intett társának dühösen.
– Én? – kérdezett vissza rémülten Csipák.
– Persze, te! Ki más, te vadbarom? – utasította elszántan a falkavezér. – Az alsógatyáját is húzd le, hadd szórakozzanak kicsit a csajok.
– Béla, én nem akarom. Ha kiderül, apám szíjat hasít a hátamból! – ellenkezett elkerekedett szemekkel Csipák.
– Gyáva vagy? – mordult fel Görözsdei.
– Ez már túl sok, Béla – hajtotta le fejét a kövér fiú.
– Te is gyenge vagy, kizárlak a csapatból, menj te is anyád szoknyája mellé – lökte meg Béla. – Mindent nekem kell csinálni?
Az első ostorcsapás Görözsdeit az arcán érte, azonnal egy vörös csík keletkezett bőrén, állától a füléig, a második ostorcsapás egy pillanattal később a hátán csattant. Felordított a fájdalomtól. A harmadikat Csipák kapta, gömbölyű hátsóját szorongatva jajgatott. Egyik támadó sem maradt ki.
– Na, a bátor banda! – nevetett Kisler Fruzsina. – Mindegyik jajgat. Oldozzátok el Csabit, vagy kértek még néhány ostorcsapást?
Kuzmics kioldotta a kötelet, Vaskúti csuklóját dörzsölve osztálytársnője mellé lépett.
– Ezt még megbánod, te ribanc! – fenyegette meg öklével Görözsdei. Az ostor – hangos csattanással – arcának másik felén is hagyott egy vörös csíkot, a fiú felordított a fájdalomtól.
– Ti csak az öklötöket és aprócska farkatokat ismeritek, fel sem fogjátok, hogy a szeretet mekkora erő.
– Ne prédikálj, vidd a puhány pasidat. És ne találkozzunk az utcán, mert ezt még visszakapod – gesztikulált hevesen Kuzmics.
– Dezsőke, ne okoskodj! – csördítette meg az ostort Fruzsina. – A szeretet hatalom, erő, és ha olykor egy ostor is akad hozzá, akkor a nagyszájúak kezdik érteni, hogy miről is beszélek. Egyébként se fenyegetőzz, mert a bátyám nagyon szeret engem, és ha ő kap el téged az utcán, akkor annak nem lesz jó vége! Hadd halljam: a szeretet mindent legyőz!
A farkasfalka némán ácsorgott, dühösen bámultak a csinos lányra. Csipák combján csattant a vékony, fonott bőrszíj, feljajdult, aztán vadul dörzsölte az ostorcsapás helyét.
– Fiúk, nem hallom!
– A szeretet mindent legyőz! – dadogta Kuzmics.
– Nem hallom! – húzta össze szemöldökét Fruzsina. – Mondjátok, egyszerre!
– A szeretet mindent legyőz! – kántálták a fiúk.
– Nagyon jó! – bólintott a lány. – Hadd halljam! Hangosan, folyamatosan! Abba ne hagyjátok! Forduljatok meg! Aki nem kántálja elég hangosan, az kap egyet az ostorral. Addig ismeteljétek, amíg sötét agyatokban világosság nem gyúl, addig, amíg azt nem mondom, hogy elég.
Görözsdeiben forrt a méreg, de nem mert megmozdulni, még mindig égett az arca, hangosan ismételgette, a szeretet mindent legyőz! Azon törte fejét, apjának mit fog mondani. Azt nem lehet bevallani, hogy egy lány elintézte, nem csak őt, hanem az egész bandát. Nem, azt nem tudhatja meg az öreg.
– Na, még ilyet! Ennyire mélyen megérintett benneteket Vaskúti dolgozata? Ezt nem is gondoltam volna rólatok, fiúk, de nagyra értékelem – veregette meg vállukat Irma néni. Csipák válla felett sandított hátra, hörögve felkiáltott.
– Már nincsenek is itt!
A négy fiú köszönés nélkül elrohant, a tanárnő csodálkozva bámult utánuk. Akkor döbbentek rá, hogy a szeretetnek ostora is van. Az ostorcsapások helye még napok múlva is fájt, hacsak nem örökké. De ezt soha nem vallották be senkinek.

1 hozzászólás

  1. Sajnos ezekkel a módszerekkel felnőttek is élnek!!

Comments are closed.