Vasadi Péter: Születésem

Jónásaként cet-életemnek
araszolok előre
a húslabirintban,
mindig előre, s tudom,
egy napon kiköp
majd, elereszt.

Futni e test sok, úszni
benne nem elég híg
így hát egyre furakszom
térddel, ököllel, tolva
magam gyönyörű húsbíbor-lila
dombjai közt,

mint a vakondok.
Homlokomra cet kínjának
verejtéke tapad, ellep
méhe omló olajával
s lassúságba veri
homályra szokott magzatát

e gyötörve szülő
anya, ki nem tűr pihenést
s lök gyűrűzve
sikamos nyílása felé,
de visszavet újra
zúzva, szorítva,

szemembe mérget
s gyógyító leveket
fröccsent. Emelem tönk
húsait, rést keresek
s összesimul, parázsló
talpamat balzsammal

keni be s elcsúsztat,
kapkodtat húsfürtjei
közt, gomolyog körülöttem
barlang-gyomrának
láng-pórázra fogott
gázvadjaival és

csalogatva, hústökjei közt
hemperget, mint a farönköt
és csak a víz különös
zúgása sejteti vélem:
messzi föld közeleg,
végre hazám!

S íme, a cet hat óriás
gyöngyház-lomb uszonyát
ropogtatva feszíti végső
kínokra, hogy ujjongva s
tikkadtan halljam a búcsút,
mit zeng ki sötét üregéből:

Vigyázz! Partok aranya ég.
Földbe taposd. Csak a kő
szólal meg vad déli tűzön.
Minden farkas üget, de
harapni sakál fenyeget.
Homokon jöjj éj, ének, ragyogás!

 

*Víz Judit: https://www.facebook.com/judit.viz