Turczi István: utazás

nézd mennyi baj van velem
még egy vacak vonatablakot sem tudok lenyitni
ismeretlen tájak suhannak velünk az éjszakában
fák suhognak a szélben dombok hullámzanak
legalább megszagolhatnám a levegőt legalább
érinthetném beérném kevéssel is
lírázó perceimből látod kiszakít a tudat
hogy valamit saját hibámból elveszíthetek
egy érzést egy illatot azonosítható benyomásokat
mindent s míg én sután tusakodom
veled egyre újabb álmok forognak
(talán mindazt látod mihez éber szem kevés)
világkörüli magán-utadon régi vágyak arcok
emlékeidbe süppedő mozdulatok kísérnek
úgy képzelem: hajnalodó mosolyod hajlatában
én is meghúzódhatok hisz van némi közöm
lázas álmaidhoz mióta közösen ébredünk
a szerelem miért is lenne más
mint két összeérő halánték öldöklő lüktetése
megíratlan test-legendák keserves sora ——
a táj csak rohan rohan tovább
valahol mögöttünk már felkelt a Nap
távolba merülő arcod peremén
pillantásod kékjébe bugyolálva
végre megcsillan a tengeröböl

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük