Turczi István: Levélféle barátaimhoz

Ne várjatok rám.
Beütött a nullásgépkorszak,
vérfüvet köpök, csomósodik a csend,
szorít a torok —
a puszta lélegzés is fényűzésnek számít.
Az érett, téli magasból
hallgatásüledék hull alám.
De még kitartok,
akár egy hóemberszobrász.
Ősi tűzhelyek hamujában kotorászok,
kis forradalmak parázslanak el
a szemem előtt.
Gyakorlatlan felkelő vagyok,
de lesz ez még hideglelősebb is.
Bizakodom, ami nem kis zavart okoz.
A lét középpontja az a hely,
ahonnan nem árt időben ellépni.
Támpontnak tán ennyi is elég.

Egyébiránt minden aként, ahogy.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük