Turczi István: Egymás nélkül semmit

Parancs János szelíd parancsa

Van napi-, belső- és felsőbb parancs,
a szó csontmezők fölött átsuhanó káprázata.
Nincsenek gyakorlati célok, és nincs menekvés,
csak: legyen meg a mindennapi, külön akarata!

Másképpen nincs mód, talán így sem, kitörni.
Vergődik akár a dolgok mélyén az iszapos homály.
Árnyképe annak, amit az az egy és oszthatatlan,
az eredendő lehetőség végül önmagába zár.

Nosztalgiázó, torz okfejtések helyett
szétszórja magát a szélben, felhőkkel legyint.
Szertartása profán és kellően céltalan,
mint a pokol Blaise Cendrars úr szerint.

Mutató nélküli karóra az ajándéka, hozzá
agyagkorsó, rézpénz, porhű árnyak, némi epifánia.
A fuldokló-felfénylő kegytárgyak közül kilépve
„jó, hogy eljöttél, hogy itt vagy karnyujtásnyira.”

Bármi is történik, nem történt végleges –
szoros textúrába szőve, ím, a túlélési terv.
A vers egyszerre emlékszik és emlék,
hiszen egymás nélkül semmit sem ér a nyelv.

 

              ©Pálfy Julianna festménye

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük