A húgom egy egész életet töltött a földön. Megszületett és meghalt. Közben sosem volt élénk, sosem mondott semmit. Úgy csinált, mint a kisbabák, sírt. De nem akarta, hogy megetessék. Anyám mégis gondozta, próbálta megváltoztatni a sorsot, majd a múltat. Valami meg is változott: amikor a húgom meghalt, anyám szíve olyanTovább…

Azt mondják, angyallá változott, az ütközés után messzire szállt lufijából pedig a naprendszer tizenharmadik bolygója lett. Akkor is havazott. Azt mondta, a mennyország ilyen lehet. Neked mint a csizmáról levert hó, úgy olvadt el a hited. A temetés óta elvállalsz mindent, ellapátolod a havat, bevásárolsz a szomszédnak, betegeket látogatsz, mindenkivelTovább…

Ha már csak halványan élnek a fahéjillatú, vége-nincs, beszédes mosolyoktól fényes, világmegváltó esték, mikor még végérvényesnek hitt kiábrándulásaink sem tudtak lehúzni az agyagos földig, és makulátlan, félszeg gyermeki tisztasággal vallottuk meg a fenyőillatban, az ünnepi asztal körött, csalódásainkon át is megérlelődött, újjászülető szerelmeink, hazugságaink legfeljebb apró, kegyes füllentések, könnyű röptűTovább…

Ki volna az, ki volna az az ütődött, aki szavakban a gyűlölet mellé állna? Szavakban mindannyian a szeretetet hirdetjük. Ki volna az, ki volna az az ütődött, aki a háború mellé állna? Aki a gyilkolás mellé állna? A halál mellé? Szavakban mindannyian a békét hirdetjük. Mégsincs béke, mégsem a szeretetTovább…