On:
In: Szépirodalom, Vers

(mert) gyermekként megálmodott vágyálmaid hamvába hullt reményeinek fejfája mellett el nem sírt könnyeidet fásult beletörődéssel is képtelenség visszatartani oly sok megpróbáltatás után (mert) hangtalan az éj az elefántcsont tornyok végtelen árnyékában feszülő csendben várva a harmóniára hogy ne zavarja magányod messzi utakra készülő meghitt imáit (mert) semmilyen hangszeren nem hallhatodTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

már tudom hogy a csacsogó pici szájak gurgulázó öröme fényes glória az ünnepi díszbe öltöztetett asztal felett és az apró kacajokkal kísért reggeli ragyogás észrevétlenül segít felszárítani a fájón elsírt könnyeket már tudom hogy a belső békém köpönyegében megbújó nyugalom rakoncátlanul örvénylő érzelmeim visszatartó ereje és túlcsordulva az engedetlenség küszöbénTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

küzdöttünk roppant mód, ám dacolva velem ellenállt, ha én óvtam féltve mint egy gyermeket, válaszul hervadozva sorvadt, s kaján vigyorral tördelte a szívemet; megkeserítette minden percemet, hiába figyeltem rá, kókadozó leveleivel tüntetően térdepelt, „Nem vigyáztál rám” – pillogta, s titkát híven őrizve, engem csak elviselt; mióta nem anyával ünnepelt, aTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Szeszélyes látogató. Kiszámíthatatlan. Nem megfogható, nem bezárható, nem kényszeríthető. Az ihlet, különleges alkotói pillanat. Kisajátító, mert téged akar, te kellesz neki. Követeli lelkedet, hitedet, szívedet, szavadat. Ha nem figyelsz rá, ha nincs időd megjegyezni amit súg, képes továbbállni és lehet, soha nem tér vissza. Mikor veled van, akkor vagy, akkorTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

érezni az elázott őszi avar illatát a tegnap valóságpercei álmosan kószálnak megfáradt lélekgödrök szélein botorkálva míg félszeg napsugarak keresnek árnyékpárokat valahol harang zúg van ahol feneketlen mélyre temetik az ábrándokat érezni a hószagú fagy hideg ujjait rideg csend rejtőzik vasalatlan redőkbe bújva jégcsipkés habfodrokból horgol pelyheket a didergés míg havazásbaTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Lomha fagy jár csipkebogyót csipkedve a hegyoldalon, hideg eleganciával lép át dértől reszkető fákon, megdermedt vízfalon – távoli tornyok mély torkú harangjai égi dalt zengenek, s a hóillatú szélben eltévedt pihék, pajkos körtáncba kezdenek.Tovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Ma százszor is elmondtam, elengedlek. Nem kötlek szóval, és nem égetek kék gyertyát sem. Nem oldok kötést. A mágia nem nekünk való. Mondják, a szerelem harc, ám nekem nincsen kardom, nincsen pajzsom. Én nélküled voltam védtelen, s szelíd páncél ölelt, ha két karod oltalmazott. Végtelenül múlt az idő, ha hiányoddalTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

bordó fürtök versengenek a lugas alatt élvezik az őszi napsugarak aranyát míg bennük édesedik a nyelveket simogató gyönyör némán kapaszkodsz a látványba előtted filmként peregnek múltbéli szüretek mint távolba veszett illúziók mivel a jelen zászlói félárbócon árvák csak az emlékezés kilyuggatott fátylán szűrődik át meg át a megfogalmazhatatlan hiány teTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Mikor a fájdalmak rémlényei belém kapaszkodtak, mikor húsomba éles körmökkel martak könyörtelen, – megváltoztatni akarván sorsomat –, vettem egy nagy levegőt, sietve a másik partra úsztam, s minden gonoszt gonoszul hátra hagytam… kiittam még csorbult poharak keserű nedűjét, miközben lassan közeledni láttam a fényt, hiszen tudhattam, a sötét félelem csakTovább…

On:
In: Szépirodalom, Vers

Mikor átölelsz, örök a március, tavaszillat táncol puha talpakon, veled ébredő ránc simul a homlokon; felragyog a fény, szemérmetlen mintát pingál gyönyörbe izzadt bőrömön, harap-csókod édes, ajkamon égő tűzözön.   ©Mánfai Gyuri fotóművész alkotásaTovább…