szavaim keresnek szelíden szeretlek csak a szemeimmel alkonyi derűvel halkuló hangokkal csendes pillanattal nézem a mosolyod szíved ennyit adott megsimogatnálak térded csak az enyém mindenem van nálad így semmit érek én  Tovább…

Ócska kopott mosoly, végleges a sötét. Elkopott álmait, két kézzel szórja szét. Jó kedve csak játék, nem komoly szerelme. Csókja nem ajándék, nincs a szíve benne. Ne szeresd, ne kutasd! Kerüld el messzire! Magát sem szereti, nem néz már senkire Üres lett, szomorú, megöli szívedet. Hunyd be a szemedet, amikorTovább…

Elkeveredni a röggel. Örök időkre, emlék nélkül. Megölelni végre a semmit. A lelkem olyan könnyen békül. Nem álmodik a por. A rothadó hús bűzlik, ezért kell rá a vastag föld, amíg csontvázzá enyészik. Föld felett pedig a feledés. Pókhálóval fedett emlékezet, és kit érdekel akkor már a jelen, bárhogy ítélkezett.Tovább…

Majd a tenger lassan összezárul Mózes nem nyitja meg újra. A parton rekedteket Halál úr, kegyelmet kérni tanítja. A Kánaán pedig túl messze van, és minden utadat állja, ami az életedből hátravan, elmossa a sodrod árja. Itt ragadsz magányos szigeteden, ami csak általad lakott, régi hajótörött vagy, névtelen. Nincs hajód,Tovább…

Reggel van Ingerszegények lettek a napok, fotelban ülve csak tompulok. Nem is érdekel most semmi sem, nyugalmam így talán meglelem. Nem gondolok tavaszra, nőre, sem gyorsan múló vén időre. Csak várom, hogy a nyárfa ágon, egy madár nekem fuvolázzon. Szobámban öreg óra ketyeg. – Távol a tapintható hegyek. – NemTovább…

Csak egy picike reményt adj! Nem kell, hogy azt higgyem, szeretsz! Azt akarom, hogy érezzem, rajtam te hetykén nem nevetsz. Pár kedves szót kérek csupán, amit nem mondasz senkinek. Csak nekem súgod fülembe, és én is súgok majd neked. Titkunkat ne tudja senki! Ne tudja senki! Nem szeretsz! Szívedből kevesetTovább…

Talán, ha egyszer csak, és éppen, és alig… Szétszórod önmagad, koppanva érsz falig. Azt mondod hogy, sebaj! Simítod homlokod. Rosszabb volt még tavaly. Folyton mondogatod. Nem javult a helyzet, belegondolsz, tudod. Fenékig a kelyhet, most is kiihatod. Élni kellene még! Kevés lett az ösztön. Van e erő elég, ami ösztönözzön?Tovább…

Látom a kerítéseket, zárt ajtót, néptelen utcát, az elfordított fejeket. Járok minden nap Canossát. Magas hegyek körülöttem, én falak közé beszorultam. Szabadságért könyörögtem, de csak a rabságot kaptam. Most adok teli marékkal. Szétosztom utolsó kincsem. Szavam szál egy buborékkal, elpattan, ha megérintem. Valamiből lehet semmi? Lágy burokban él az idő.Tovább…

Fehér papírom magánya rám vár, és nincs nekem szavam. Az érzékelés határa megszabja merre visz utam. Korlátok között minden szó. Szabályok, titkok rendszere. Sok dolog nem kimondható, én ebbe pusztulok bele. Elmondanám, de nem tudom, pedig feszít engem belül. Nem szólal meg a hangomon. Nem kimondható emberül. Halvány, elmosódott sejtés.Tovább…

Ez a május nem az a május. Az az orgona sem virít már. Azok a virágok sem nyílnak. Többé nem közelít az a nyár. Ez már egy teljesen új tavasz. Emlékeimben él a régi. Már nem futtatja a véremet. Elég nekem a nyüzsgést nézni, ahogyan évezredes sorban, megint élni kezdTovább…