Látom a kerítéseket, zárt ajtót, néptelen utcát, az elfordított fejeket. Járok minden nap Canossát. Magas hegyek körülöttem, én falak közé beszorultam. Szabadságért könyörögtem, de csak a rabságot kaptam. Most adok teli marékkal. Szétosztom utolsó kincsem. Szavam szál egy buborékkal, elpattan, ha megérintem. Valamiből lehet semmi? Lágy burokban él az idő.Tovább…

Fehér papírom magánya rám vár, és nincs nekem szavam. Az érzékelés határa megszabja merre visz utam. Korlátok között minden szó. Szabályok, titkok rendszere. Sok dolog nem kimondható, én ebbe pusztulok bele. Elmondanám, de nem tudom, pedig feszít engem belül. Nem szólal meg a hangomon. Nem kimondható emberül. Halvány, elmosódott sejtés.Tovább…

Ez a május nem az a május. Az az orgona sem virít már. Azok a virágok sem nyílnak. Többé nem közelít az a nyár. Ez már egy teljesen új tavasz. Emlékeimben él a régi. Már nem futtatja a véremet. Elég nekem a nyüzsgést nézni, ahogyan évezredes sorban, megint élni kezdTovább…

Leborulnék eléd bocsánatért de túl büszke vagyok, túl szabad. Csak belül sírok az árnyékodért mi rám vetült, korholt néhanap. Kötőfékemet szelíden fogtad. Szavadban ostor sohasem volt. Lázadó lelkemet tanítottad. Nagyon makacs volt, és nem tanult. Te sírva elmentél messze tőlem, én meg büszkén néztem szerteszét… Magányba borult mára a lelkemTovább…

Belőlem majd bükkök nőnek, vagy érdes kérgű tölgyek. Egyszer a lelkek megbékülnek, nem szeretnek, de nem is ölnek. Egy fa leszek a sok közül. Susogva zúg a lombom. Lesz majd talán ki ennek örül. Ezt csak magamnak mondom. Mert nem érdekel egy fát sem, hogy kinek ad árnyékot, erőt. EmberkéntTovább…

Hol vagy, te ismeretlen lány, aki miatt fagyott ujjam? Hol mosolyodból a talány, hol hangod, hogy újra halljam. Hol van ujjaid ág boga? Izzadt tenyeremben őrzöm. Fogaidnak fehér sora, és kerek melled a börtön. Hol van merész miniszoknyád, – combod tovább látta szemem – képzeletem tüzes álmát én azóta semTovább…

Túl sok év, túl sok élet. Átéltem majd mindent, mit ember átélhet. Hideg a tenyerem. Kék madaramat nem melegíthetem. Lehet, hogy elkéstem örömet keresni. Mindig csak reméltem. A kötelék laza lebegek semmibe, így marad egymaga akinek nincs könnye. Szívét mint egy követ eldobni sem merte, most birkózik vele… Valóság, vagyTovább…

Lehet mindenről lekéstem, már sehol senki sem vár rám. Ajtók zárulnak előttem, nézek magam elé némán. Tüzem kihunyt, szemem száraz. Nem kereslek többet téged. Nekem régi magány ágyaz, örök hideg menedéket. Ne keress, és ne várj engem. Nincsen hozzád többet szavam. Innen egyedül kell mennem, fehér ingben egy szál magam.Tovább…

köpjél le bátran azt se bánom tépd szemétre minden versemet ne lássál engem ha melletted is állok legyél az aki magába temet nem szólok hozzád csak nézlek némán bennem nincsen se vád se panasz kérdésem sincsen így választ se várok tudom mit mondanál mindig ugyanazt kevés vagyok talán magamnak semTovább…

amikor elérhetetlennek tűnik hogy kisüssön a nap benned és a homályos szürkeségen áttör a sötét amikor nem hiszed el hogy létezik öröm csak nézed a fagyoskodó fákat az ablak unt négyszögében amikor valahol más helyen szeretnél lenni de ott sem éreznéd jól magad mert nincs jó hely és jó időTovább…