[estém átnyúlik] estém átnyúlik a másnap kezdetébe rég elmúlt éjfél mire aludni térek   [az éj] az éj nekem az mi másnak a hajnal a reggel mi általában a délelőtt   [az öregség betegség] az öregség betegség keveredése megrémít bár tudomásul vettem kitérni nem lehet előle vajon hogy telik beTovább…

Január vége felé engedni kezdett a fagy, nappal jégcsapokat sírt a tetőkről olvadó hó. Csillagos éjszakákon kemény mínuszokkal vágott vissza a sértett tél a nappalok időszerűtlenül korai, tavaszi áramlataira. Jégherceg várakozva, szeretettel szemlélte birodalmát; a hirtelen kinyílt hóvirágot, a krókusz hóból előtört színes szirmait, az aranyeső fakadó-sárguló bimbói kihívó, évszakhozTovább…

(készülőben lévő regény részlete) A mai napig fenn vannak a bőröndök a hatalmas, háromajtós diófaszekrény tetején; alul a nagy, sötét-bordó, felette a mára megkopott, amit ki tudja miért, sárgának neveztek, bár soha nem lehetett sárga, hanem az a jellegzetes cipőbarna, cipő-vörös keverék volt valamikor; mostanra sápadt, színehagyott téglára emlékeztet. ATovább…

Sár, fény Pokol kivetett, égnek nem kellek, marad, mi van, a földi sárvilág. Tudatot kaptam, hogy feleseljek, s tudjam mi az, mit nem léphetek át. Csapongni enged, lehetek sár, fény, alkuját nem kétli, s nem írja át, a legrosszabban is volt kis remény, látom az utat, hiszem igazát.   ATovább…

Bori a korlátba kapaszkodva, száját összeszorítva, óvatosan lépegetett lefelé az átlagostól magasabb lépcsőfokokon, minden mozdulatán látszott, sajognak az izületei. Néha megállt, hátha a mögötte jövő megelőzi. Miklós nem akarta sürgetni, csak leér végre, s eltűnik a szeme elől. Ma este különösen ellenszenvesnek érezte minden mozdulatát, kedveskedő hangú megszólalásait személyes sértésnekTovább…

Nézd, itt felettünk a lombokon az ősz festi át a színeket, ujja megérinti homlokom, s a nyár távolodva integet. Lomb kereng, ökörnyál ellebeg, a dél még meleg, de az este enyhe egyre fogy, s dideregve keresve kardigánt, kabátot, járunk kint, hogy az éji világot, lássuk, az éjszakai eget, hol azTovább…

Hideg a reggel, nagycsöppű harmat ragyogtat fát, füvet, házat, tetőt, egy-egy diólevél lesuhangat, csendben éri az előtte esőt. Koppant, pattan, a csonthéjú termés, gurul, s elbúvik hullt levelekben. Esténként sün gyűjt, talpa neszezés, amint járkál a levélrengetegben. Súlyosan hull a harmatos levél, mit hideg, nedves éj csak siettet; az orgonaTovább…

Ezzel az új hármas, meg hatvankettes villamossal sehogy nem tudok megbékülni. Majdnem minden nap utaznom kell, muszáj valamelyiken, csak néhány megállónyit, megszokni mégsem tudom. Inog a lépcsője, amit eleinte észre sem vettem, de bezzeg mostanában, ahogy kopnak az izületeim, egyre bosszantóbb ez az inoga garádics. Az egyetlen jó benne, azTovább…

A csend Hallod a csendet? A csendet, mi kívül hagy minden hangszilánkot, órára von bűvös csend-palástot, s azt sem hallani, hogy a mutató útját ketyegi lejáró rugó. Hallod? Hallod-e a csended? Mit belső nyugalmad teremtett, s kizár minden nyugtalan hangot, mi eddig felajzott, megriasztott, s belül énekel, dalol a nyugalom,Tovább…

Egyik nap a villamoson elmélázva, átadva magamat a rezgések lazító hatásának, egészen megfeledkeztem a köröttem utazókról, aztán egyszer csak keresni kezdtem a látóterembe mellékesen bevillanó alakot. Valahol ott jobbra kell lennie, s amint pillogtam, megláttam egy fiatal nőt, aki nekem háttal ült le. Nem ismerem, mondta a fejemben az aTovább…