eljutottam hát a valódi egyedüllétbe senkit sem hívok senki nem hív a csend maradt a telefonban végtelenre tágult az idő a tér jól ismert határain belül szokottan telnek a napok mintha mindenkinek fontos dolga lenne – gondolom s tudom ez nem igaz * pár napja aggkorú idős nőtől hallottam: aTovább…

kérded zavarsz-e ha tudnád hány napja nem beszélek teremtett lélekkel se * nyitott ablak nyári hőség a szomszéd trombitaszólót horkol vonat halad a kert alatt talán jobb arra hová a kerekek viszik * ma megint tudatosult nem a szó és a beszéd az erősségem leírom a többi elmondhatatlan * talánTovább…

Csendes, napsütéssel festett, s távoli légköri homály színeivel jött el a május, s közeleg vele a nyár. Zöld sátorával a friss lomb ígér régi-új meséket, nincs májusfa a kapukon, — mi idéz szokás-emléket. Néha, néhol egy-egy csokor, vagy kosárban hortenzia, szégyellősen mutatja magát, mintha tán takarnia kéne a szándékot, miTovább…

[estém átnyúlik] estém átnyúlik a másnap kezdetébe rég elmúlt éjfél mire aludni térek   [az éj] az éj nekem az mi másnak a hajnal a reggel mi általában a délelőtt   [az öregség betegség] az öregség betegség keveredése megrémít bár tudomásul vettem kitérni nem lehet előle vajon hogy telik beTovább…

Január vége felé engedni kezdett a fagy, nappal jégcsapokat sírt a tetőkről olvadó hó. Csillagos éjszakákon kemény mínuszokkal vágott vissza a sértett tél a nappalok időszerűtlenül korai, tavaszi áramlataira. Jégherceg várakozva, szeretettel szemlélte birodalmát; a hirtelen kinyílt hóvirágot, a krókusz hóból előtört színes szirmait, az aranyeső fakadó-sárguló bimbói kihívó, évszakhozTovább…

(készülőben lévő regény részlete) A mai napig fenn vannak a bőröndök a hatalmas, háromajtós diófaszekrény tetején; alul a nagy, sötét-bordó, felette a mára megkopott, amit ki tudja miért, sárgának neveztek, bár soha nem lehetett sárga, hanem az a jellegzetes cipőbarna, cipő-vörös keverék volt valamikor; mostanra sápadt, színehagyott téglára emlékeztet. ATovább…

Sár, fény Pokol kivetett, égnek nem kellek, marad, mi van, a földi sárvilág. Tudatot kaptam, hogy feleseljek, s tudjam mi az, mit nem léphetek át. Csapongni enged, lehetek sár, fény, alkuját nem kétli, s nem írja át, a legrosszabban is volt kis remény, látom az utat, hiszem igazát.   ATovább…

Bori a korlátba kapaszkodva, száját összeszorítva, óvatosan lépegetett lefelé az átlagostól magasabb lépcsőfokokon, minden mozdulatán látszott, sajognak az izületei. Néha megállt, hátha a mögötte jövő megelőzi. Miklós nem akarta sürgetni, csak leér végre, s eltűnik a szeme elől. Ma este különösen ellenszenvesnek érezte minden mozdulatát, kedveskedő hangú megszólalásait személyes sértésnekTovább…

Nézd, itt felettünk a lombokon az ősz festi át a színeket, ujja megérinti homlokom, s a nyár távolodva integet. Lomb kereng, ökörnyál ellebeg, a dél még meleg, de az este enyhe egyre fogy, s dideregve keresve kardigánt, kabátot, járunk kint, hogy az éji világot, lássuk, az éjszakai eget, hol azTovább…

Hideg a reggel, nagycsöppű harmat ragyogtat fát, füvet, házat, tetőt, egy-egy diólevél lesuhangat, csendben éri az előtte esőt. Koppant, pattan, a csonthéjú termés, gurul, s elbúvik hullt levelekben. Esténként sün gyűjt, talpa neszezés, amint járkál a levélrengetegben. Súlyosan hull a harmatos levél, mit hideg, nedves éj csak siettet; az orgonaTovább…