On:
In: Próza, Szépirodalom

Fruzsina remegő lábakkal lépegetett fel a koszos lépcsőkön, vörös köd gomolygott szeme előtt, kényszerítette magát, hogy hosszan, mélyen lélegezzen; a kopott, repedezett bejárati ajtón nem volt névtábla, csak fekete filccel rárajzolva egy tizennégyes szám, oldalra billenve, a csengő félig kifordult a falból, látszódott a kék és piros vezeték. Az irodábanTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Kihajolt a tízemeletes épület tetejének peremén, a mélység belekapaszkodott, azonnal magával akarta rántani. A szél vad táncot járt, hangosan csörögtek az ott felejtett antennák, mementói egy letűnt kornak. A hatalmas kommandós kés megcsillant a napfényben. Imádta. Lelke, ereje, akarata volt, tökéletesen kidolgozott markolatú, akár egy odaadó szerető, a tenyerébe simult.Tovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

A púdert egészen vastagon kente a szeme alá, hosszan vizsgálta magát a tükörben, elégedetten szemlélte az eredményt. Karainé Mariska még mindig szép asszony volt, szép arccal, formás mellekkel, gömbölyű fenékkel megáldva. Kicsit fájt az arccsontja, de sokkal jobban fájt a lelke, mintha egy középkori börtön kínzókamrájában szaggatták, égették volna húsát,Tovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Elkészült a negyvenkettedik festményével, egy kiállításnyi anyag, rengeteg munkaóra, szenvedés, gondolkodás; két hete nem nyírtad le a füvet!, vágta oda foghegyről az asszony, és egyébként sem csinálsz semmit! Nem reagált, a művészet soha nem vitatkozik a hétköznapokkal, suttogta maga elé, a művészet nem vitatkozik, hanem közöl, állít. A kölyködnek isTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Norsen Edömér, aki úgy nézett ki, mint egy hazánkba szakadt, megtermett viking harcos, rezsicsökkentésileg lekapcsolta a villanyt, a kölyök egy darabig nyavalygott, de amikor apja odavágta, hogy aki tud, az sötétben is tud, elhallgatott; Döme, te már sötétben sem, nyihogott szemérmetlenül Norsenné, született Pogácsás Aranka. Norsen nem reagált, azon gondolkodott,Tovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

– Te egy büdös köcsög vagy – vágta Kaparcsi Gerzson arcába Mojzli, a hentes, aki – egy henteshez méltatlanul – nem nyomott többet hatvan kilónál. Igenis, egy hentes legyen tagbaszakadt, szép, nagy marha ember, aki elbír a marhákkal, de mindezt nem árulta el neki, csak megkérdezte tőle, hol a szájmaszkja,Tovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

A tavasz önfeledten szaladgált a fák csupasz ágai, duzzadt rügyei között, mindenkire rámosolygott; az idős férfi élvezte a napsütést, vénnek érezte magát, pedig még be sem töltötte a hatvanat, nyugalmazott gimnáziumi tanár, infarktus után, a szíve olyan, akár a kő, mindig letörik belőle egy darab, de már nem érez semmit.Tovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Hosszasan nézegette kezeit, úgy tűnt, mintha megvastagodtak volna ujjai. Az öregség, igen, ő lehet a felbujtó; azt mondják, minél idősebb az ember, annál bölcsebb (és annál csúnyább!, vágta rá azonnal); nem ízlett neki a sütemény, pedig látszólag kívánatos cukrászremeknek tűnt. Már a szépségben sem lehet bízni. Egy maszatos arcú kölyökTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Egyedül sétált a kiállító teremben, nem akart senkivel sem beszélgetni, egy-egy udvarias köszönésen kívül nem akart többet. Dani tehetséges fotós volt, nemcsak szeme, de szíve és esze is volt a fényképezőgép kezeléséhez. Állami gondozása megszűnt, munkát keresett, a portás be sem engedte, a kapu előtt találkoztak, a fiú egy kismacskátTovább…

On:
In: Próza, Szépirodalom

Zavarta a hideg, fehér fény. Fázott, a műtőben hideg volt. Csukva tartotta szemét, nem akart látni semmit. – Számoljon tíztől visszafelé – hajolt fölé zöld maszkjában az orvos. – Rendben lesz minden. Persze, rendben lesz minden. Hogyne lenne! Persze. Tíz… Az ember mindig a szüleiben csalódik először. Van az aTovább…