– Tessék, gyerekek, itt a finom tea – tette a két fiú elé a forró bögréket Karainé, megsimogatta a fejüket, öt-öt háztartási kekszet is adott mindkettőnek; könnybe lábadt szemmel ült az ablak elé, a nyikorgó fotelbe, kortyolt egy nagyot a forró italból; begomolygott az ablakon a sötétség, magával ráncigálta aTovább…

Bolond időjárással köszöntött be a május, hónap közepére sem javult semmit az időjárás, minden nap esett vagy fújt a szél, dühösen kergetőző, sötét felhők sötétítették be az égboltot. Egy hétfőn reggel aztán kisütött a nap, a falusi iskola udvarán csillogtak az éjszakai zivatar nyomán kövérre hízott tócsák, ám ez nemTovább…

A konyha megkopott kövén óriási csattanással ezernyi darabra tört a bögre, papucsára és nadrágja szárára is felfröccsent a forró tea, a bögre fülét azonban még mindig göcsörtös ujjai között szorongatta. – Egyszer elválik minden – dünnyögte fejcsóválva. – Ma én ezt már fel nem takarítom, holnapig senkit sem zavar –Tovább…

Te nem vagy az unokám!, vetette oda foghegyről az öregasszony, legfeljebb félig, vagy negyedig, de az is sok. A kölyök megilletődve ült a konyhai sarokülőn, behúzódva az asztal mögé. Nem akart válaszolni, de csak kibukott belőle, akkor te sem vagy a nagymamám!, kicsit sem! Te nyálas kis nyamvadék, a fiamTovább…

Mocskos kis kudarcaim ott viháncolnak körülöttem, képembe röhögnek, miközben mindegyik kiharap egy apró darabot szívemből. Azt mondják, ez genetikus és szocializációs következmény; kudarckerülő akarok lenni, miközben régi barátom jut eszembe, aki azt mondta: „a problémát élvezzük, nem megoldjuk!” Mocskos kis kudarcaim tanítanak, szürkének és semmilyennek lenni nem bűn, legfeljebb kellemetlen;Tovább…

Gedei bácsi, hoztam a gyógyszert, tessék bevenni, most rögtön, csicsergett a csinos Emerencia nővér, adom, egyesével, nehogy egy is kimaradjon. Az idős férfi a szociális otthon társalgójában, egy fotel mélyén rejtőzött, nem volt kedve semmihez sem, az utóbbi időben annyira gyorsan elfáradt a szeme, hogy már nem tudott olvasni, nemTovább…

Már botrányosan öreg vagyok (vagy régi), okostelefonomtól sem lettem okosabb (csak okoskodom, mondják), a mesterséges intelligencia sem javít rajtam, látszatországban nem látszom, és hangom is alig van. (Hosszú, néma folyosókon gomolygott a kórházszag, olykor hullaszaggal keveredett, mely inkább képzelt mint borzasztó, vagy inkább borzasztó képzelgés közben; letakart, nyikorgó kerekű kocsikonTovább…

Bacsarek Kázmér megállt a Kossuth tér egyik kirakata előtt, a fényesen hallgatag üvegtábla mögött könyvek sorakoztak. Egyforma könyvek, szépen egymás mellé állítgatva, a sötétszürke borítón egy lila-narancssárga keretben volt feltüntetve a cím: Egy bohÓCsipka története, avagy egy ország mennybemenetele. Alcím: Állampolgárilag és nemzetileg javasolt! Szerző nem szerepelt a fedőlapon. BacsarekTovább…

Felteszem a maszkom, a vékony zsinór előre húzza füleimet, akár az antennák, érthetően fogják a Kossuth Rádió adását; Nyunyóka nénit vélem hallani – aki nem beteg, ne legyen beteg! –, eltekerek másik csatornára, gyorsan, az öröklétről beszél valaki, vírushelyzetileg nonszensz Istent emlegetni; figyelem pulzusomat, ötven százalék esélyem van a túlélésre,Tovább…

Fruzsina remegő lábakkal lépegetett fel a koszos lépcsőkön, vörös köd gomolygott szeme előtt, kényszerítette magát, hogy hosszan, mélyen lélegezzen; a kopott, repedezett bejárati ajtón nem volt névtábla, csak fekete filccel rárajzolva egy tizennégyes szám, oldalra billenve, a csengő félig kifordult a falból, látszódott a kék és piros vezeték. Az irodábanTovább…