kitalálnálak hogyha nem lennél, fogadóórát kérnék Istennél, bár nem állnék be a körmenetbe, veled ragyogna bennem az este, szemed keresném minden parázsban, meglelnélek majd a hallgatásban, neked adnám ami megmelenget, húznék fénnyel köréd sziluettet, várnálak estig üres tereken, szívvonalam ott ülne kezeden, ott lobognál minden kis szál gyufán, téged álmodnaTovább…
A kimondott szó visszahull rád, – magadban csörgeted a láncot – mielőtt súlyát megtanulnád, kifosztja elvetélt magányod. A tegnap fényét eltagadtad, magadnak vettél vásárfiát, jó olcsót, mit eléd kiraktak, neked zengő papírtrombitát. Csend nélkül veszel el a zajban, ujjong a lelkesült közönség, szűk a tér, bezárva szokatlan, nincs vagyon, elherdáltTovább…
A lét csak létet vesz zokon, ez itt egy társas árvaház, hol csupán árnyékod rokon, a csend itt másnak magyaráz, jöhetsz ide hívatlanul, lesz a magánynak fekhelye, míg a világ majd megtanul, túlélni hogyan kellene, addig csak tartsd a markodat, zajos a nincs horkolása, lassan levetik maszkjukat, idővel úgyis levásna,Tovább…
Mindegy veszítek vagy nyerek, a percek lemorzsolódnak, mára nincsenek fegyverek, túlélhet mindent a holnap, egy imát talán megérne, de magam ellen változok, kinek vethetem szemére, ha már nincsenek lábnyomok, idő nem hagy el lépteket, marad a tőrbecsalt kétség, sandán vesz rólam méretet, a magasról hulló mélység, magam ellen már nemTovább…
nincs szó, mit Isten hallana, akár a kerti almafa, villámodtól kiégek, emlékemben még felpezseg, ha ágam néha megremeg, hogyan nyüszít a lélek, sorsom halomba rakhatom, nincs, hol fejem lehajthatom, már csended sem vigyáz rám, bűneimtől feloldalak, megvárlak, hogy elhagyjalak, s rád leljek fényben, árván, s míg megszegem volt eskümet, aTovább…
Kihalt a csend, hiába dörömböl kapuján az est lélegzete, a hold épp a csillagokkal flörtöl, hulltukból csöppnyi fényt mentene, mitől a sötétség gyúlna lángra, mutatva a semmi hol lakik, és a szálló csend alá beállva csak beburkolóznék nyakamig. Állnék, mint ki idegenbe tévedt, – a világ egy apró fénysziget –Tovább…
Hangtalan jön az ébredés, túlélni önmagam kevés, tükrömbe szemed ver szeget, kifosztott lelkiismeret karmol eleven húsomba, lázam hidegen kioltja, akár lehulló csillagok, szavak mögött olyan vagyok. Magamból csorgó vérüket felissza, úgy hajt majd rügyet a hangtalan feloldozás, egy szóbafojtott dobbanás hull kezembe észrevétlen, míg a hideg járdaszélen állok, szívig megkövülve,Tovább…
…nem marad időm Hordozom túl a fellegen mit itt kéne szebben akarnom, a hold bámul rám, meztelen szívemet karomra hajtom. A holnap tegnapba temet, ki hal ennél ezerszer jobban? szóval feltépett földemet látom égmagas, hűlt halomban. Léptem nehéz útra bocsát, ingem csak játéka a szélnek, hogy’ vétkezhettem ekkorát, hogy súlyos-súlytalannakTovább…
Mit érsz Mit ér, ha ott a másik oldal, közted és közte a víz szalad, hullám viaskodik karoddal ha a túlra képzeled magad. Nincsen híd, nincs bárka, vagy ladik, az út is előtted ér véget, és múltad tolakszik sarkadig, a víztükörben magad nézed, csak állsz, úgy tűnik partra értél, holTovább…
…hogy’ tanítsam Karöltve fényem már a holddal, élesebb fények tűje, bánt, csak rajzolom magam a tollal, egy rím olykor a mélybe ránt, csikorgó foggal tán megértem, a vers lebegtet mint a víz, soha sem kell a partra lépnem, enyhül számban a füstös íz, ha életem már csontra szívtam, nem izzikTovább…