Szabó T. Anna: Ha jönne

Miklya Zsoltnak 

Sötét üvegen kaparászik:
nyomul, követel. Mindjárt éjfél.
Kóbor lélek, síró kísértet –
vagy csak a fenyő. Tőle féltél?

Nem és igen. A nagy sötétség
határán csak a vékony ablak.
Angyal vagy szörny – ha tudna, jönne.
De nem engeded. Így magad vagy.

Fekete toll. Papír előtt ülsz.
Fehérrel űzöd a sötétet.
Vigyázol házra, hőre, fényre,
kívül tartod az éji népet.

Meddig bírod? Álmodban aztán
úgyis jönnek, és megtalálnak.
De addig útját állod mégis
minden gonosznak és halálnak.

Reggelre visszabillen minden,
nincs nyoma rémnek, küzdelemnek –
de betűid, szúrós fenyőtűk
a teli lapról rád merednek.

Magad várod a bebocsátást,
te rekedtél kint – s ki van itt bent?
Az is te vagy. Vársz rendületlen.
Hogy beengedd, ha jönne, Istent.

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük