Pethes Mária: Noé galambja

és kitárja tágas terét az est
az égbolton elvonulnak felhők domborművei
a lemenő nap aranyra fest partot ligetet
fecskék cikkannak a nádas felett
a ragyogó öbölben az árbócok a végtelent kémlelik
elnémul a Tó
vizében elpihennek a szerelemtől megittasult halak
hirtelen fészkéből mint nagy sasmadár kiröppen az éj
és az alvók álmára teríti ébenfekete szárnyait

egyetlen viruló virág várlak ágyadban fekszem
magamba szívom maradék illatod
a kapu halk nyitódását várom hogy csókokba rejtsem
arcod szemed homlokod szád lángját szítsam
lehunyt szemmel ússzak veled a vágyban
ahogyan hajó siklik a csendes vízen
és hozzád repüljek édes Noém mint a galamb
ami csőrében viszi az élet jelét
az utolsó még zöldellő gyönge ágat

©Fűkő Béla grafikája

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük