nekünk építettem
magasba felszökő bércek
védelmébe szemed kékjét
másoló tágas ég alá
a habarcs közé hulló
könnyeimet kevertem
nekünk emeltem magasra
nevetéseinkből a házat
most mérhetetlenül fáradt és
öreg vagyok az üres házban
nevetéseink visszhangjában
bánat-viharok bömbölésének
szünetében keresem könnyeim
záporához eresznek a szempilládat
amíg a szerelem újból fölemel
valaki mással
*Pethes Mária legújabb, készülő 26. kötetéből…
Gyönyörű vers…