Pethes Mária: a fény fala

vagyok fájdalmait veszett visszhang
kegyes hozzám a magány álmatlanágra ítél
mélyén ott virraszt a költemény

esők mosdatnak így tisztán érek
a gyermekkor éveihez védőruha nélkül bejárom
radioaktív emlékek helyeit

értem a kövek és virágok beszédét
madár-nyelven tanulok dalommal a bezárt
kapuk mögött ártézi vizet fakasztok

illúzióimat csapdába ejtik vadrózsák karmai
léghajó-létem fedélzetéről kidobom
könnyek ballasztjait

de vajon azé vagyok akit mellém szentelt a vágy
vagy csupán vak tátogás szánk között
a meggondolatlan vallomások becsapódása

honnan tudjam hogy nem tévedés
fejvesztett keresés a semmi hullása
futó-patak érzelem

hány világot fog át az évek kecses hídja
és ha korlátján kihajolok hány ábránd veszejt el
amíg a fény faláig jutok

©Lantos Ferenc festménye

 

 

 

 

 

 

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük