Parti Nagy Lajos versei

Diletták
(részlet)

(non scolae sed vitae díszdoboz)

Fölfut a vér nap nap
után az emberi agyban,
mint a borostyán a házak vakolatán,
valamint az ablakban.
Csak hogy a borostyán
nem olyan piros, mint az emberi vér,
de ha az őszbe belecsavarodik egyszer,
zörög és ösztövér.
Látszik a homlokzati agyvérzés,
meg a ki-kidagadó erek,
odakoppannak és elhallgatnak
a szellőben a száraz vérrögek.
Milyen titokzatosan van összekötve
az ember lába, keze, feje.
Csak futkoz benne, szaladgál,
mint egy húsos levél erezete,
gyöngéden megpihenik rajt’a
egy lepke, a szép szerelem,
és kieszi közüle ami ehető,
hacsak én ki nem eszem.
Felfut az idegzetre napra
nap után a sok érzet,
lobog az információáradat
odacsiptetve a szárítókötélhez,
férfi és női alsónadrágok,
svájci sapkák és paplanyok,
és kissé én vagyok mindegyikben,
én lógok ott és száradok,
csipesz csipesz hátán
versenyez a keringésben,
nem lehet lemaradni a színvonaltól,
mert elgémber.
Akkor már búhat ki a cipőből,
hogy megmozgassa,
kevesebb lesz az előrehaladás
és dosztig több a penetra.
Estelszik, szállnak az ingek,
a rizsás lecsók, meg a madarak,
fújja a szellő a világot,
puffog a gond, örökös tejbedara,
már az ember kanala elvásik,
és az meg csak ki se hűl,
elenni is kevés az egy darab élet,
pedig mindig a széle felül,
akármennyi nehézség közepette is
egyszercsak könnyű lesz,
mint az atlétatrikó, ha kinyúlik,
mint egy testnevelési dressz,
ha hosszú, vizes árnyékot
bocsát a holdfényen át,
hisz az élet nem talajtorna,
de viszont felemáskorlát,
míg csendesen rugódzik,
és a síkporos ládában motoz, el is telik.
Non scolae sed vitae díszdoboz.

 

(navigare neszesszer est)

Ha képeslapot kap a lélek,
odatűzi egy szemmel jól látható helyre,
a vitrinajtó, mint egy szép hajat,
lágyan ringatja a tengert.
Az ember is csak belül hullámoz,
de külsőleg tükörsima,
a rövidujjú kék ingéből nem
igen látszik ki a szívizma.
Pedig rövid az emberi ing
és nagyon hosszú a szív,
mely nehezen tűri,
hogy az életkörülménye egy kicsit passzív.
De ez nem azt jelenti,
hogy a rosszabbodó helyzetben nem lenne jó,
csak az élet színvonal elmélyültebb
és nem habroló.
Ám a gondolat igényjogosultsága se semmi,
és hogy felderítsék,
bekalandozza a lélek a SZOT-üdülőket
Hawaiitól Edericsig.
Az elme jóval messzebbre ellát,
mint a csalfa szem,
ha mint egy periszkópot
az ábránd állványára teszem.
Ott már közel van a messzitávol,
a Szocsi, meg a Rimini
és luxushajóz az ember,
mikor csak elsétál a vitrinig,
ahol a panelház,
benne a sok-sok príma kabin,
tovaúszik a boldog beutaltakkal
a képeslap hullámain.
Mert minden ember legmélyén
ott horgonyoz egy-egy óceánjáró,
és a legnehezebb vele
ilyenkor nyáron,
ha a pirosbronz alkonyatban
kürtölni kezd a lélek tükre,
és egy kicsivel nagyobb rálátás
nyílik az életükre.
De még csak körül se néznek,
mikor az este zsiliprendszerén
az édes képzelettel együtt
elfolyik a fény,
és amikorra leérnek
a realitás sötét iszapjába,
a saját magukat már
hiába is csapják be.
Hova is hajolna az erkély
korlátról az ember,
szépen megfogja,
és a többi közé gumizza a tengert,
egy nagy gumi az élet,
egymáshoz szorít és nem ereszt,
szürke levet csak,
navigare neszesszer est.

 

Forrás: Parti Nagy Lajos – Csuklógyakorlat (Magvető Könyvkiadó, 1986)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük