Orosz István: Tükör

Narkisszosz és Harry Potter
egymást nézegetik a tükörben kétfelől.
Mióta tart ez így?
Kezd kínos lenni a dolog.
Egyet kell értenünk Jean Cocteau-val,
bizony jobban tennék a tükrök,
ha egy kicsit elgondolkodnának,
mielőtt oly magától értető közönnyel
másolnak le mindent, ami az útjukba akad.
De semmi tapintat.
Hübelebalázs módján készül a sok duplikáció.
Legalább tennék megfontoltabban,
némi spéttel,
hogy a tükrözöttek is mérlegelhessenek.
Hogy elspekuláljanak
(speculum – speculare – speculatio…),
hogy azt mondhassák:
Nem ér a nevem! Káposzta a fejem!
Na persze ha spét, legyen tényleg az,
hosszú, mérhető, grafikonon is ábrázolható,
mint a Húsvét szigeten,
hogy meg lehessen vitatni az akadémiákon,
az interdiszciplináris konferenciákon,
a katoptrika tanszékek laboratóriumában,
méltó-e a tükörben megjelenő valami,
hogy kettő legyen belőle.
Tanult, öreg tükörképek ítélhetnék meg
ifjonti szeleburdiságukat,
s egymásnak hátat fordítva töprenghetnének,
egyikük a jövő folyosóin indulva el,
másikuk a múltéin.
Olykor, ha éppen átvonulnak
egy festmény tárgyai közt valamely múzeumban.
Érezhetnénk mi is, turisták, kik ott időzünk,
hogy a feltisztuló homály mögött
folytatódik a Tér. Az Ív. A Görbület. A Tágulás.
A Parabolikus. Az Elliptikus. A Hiperbolikus.
Azt persze, hogy az ellenirányú tüköralagutak
egyszer csak összeérnek, nem tudná senki.
Legföljebb lennénk néhányan, akik sejtenénk.
„Mert minden körbe ér.”

 

Forrás – Orosz István: LEVELEK A NAGYKÖVETTŐL (Utisz, 2021)

 

©Pálfy Julianna festménye: Visszatérő álmok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük