Lackfi János: Számtan

Ötven év, az hat gyerek, az négy unoka,
tizenegyszer az élet, az két angyal, akik
visszafordultak félúton, nem jutottak el
a születés kapujáig, s most mégis velünk futnak,
ahogy nemzedékről nemzedékre szállnak
az Úr szívének gondolatai, s a lakásban
és a kertben gyerekrajzok, homoksütik,
kis figurák, gyurmabábuk, plüssök, minatűr
életleletek töménytelen mennyiségben.

Ötven év, az hatvanegy könyv, az körülbelül
kétezer vers, az minimó ezer próza meg
nyolc dráma meg ezer interjú meg harmincnyolc
kötet műfordítás meg összesen vagy háromszáz
szerző, akit fordítottam, tizenhét év folyóiratszerkesztés
többmillió karaktere nyargalt át az agyamon,

Ötven év, az több mint félmillió levezetett
kilométer, legalább tizenkétszer kerültem
meg a földet, hogy eljussak Bősárkányból
Mátraszentimrébe, Bükkszentkeresztről
Zákányszékre, keresztül-kasul az országon
többszáz falun, városon, megyeszékhelyen.

Ötven év, az jó párezer kilométer a világ sok-sok
tájára, Brüsszel és Párizs utcáin máig otthonosan
mozgok, ha épp odakerülök, de láttam véres,
feldarabolt vízibivalyt árulni a vietnámi útszélen,
sütögettem forró fémlapon szöuli vendéglőben,
a pekingi Tiltott Városban császárrá koronáztak
tíz jüanért, mindenki a szöszi uralkodóval akart
szelfizni, Sydney-ben belelépett cipőmbe az óceán,
Montrealban mókusok cikáztak a házak vaslépcsőin,
New York sétálóutcává lett magasvasút-pályáján
ma is járok még képzeletben, ahogy az isztambuli
jezsuiták Boszporuszra néző teraszán is, Algírban
müezzin ébreszt pontban 5.20-kor, Rómában olasz
nénikékkel rózsafüzérezek középkori mozaikpadló
felett, fürdöm a genfi tóban, tömjénlóbálást nézek
egy moszkvai keresztelőn, tengeralattjárót Oslóban.

Közben a zsámbéki kertem kétezer négyzetméterének
többmillió fűszála, többszázezer falevele fotonokat
kiabál a levegőbe, azt integeti, boldog születésnapot,
ámokfutó, aki voltam s vagyok, tizenhét év tanítás,
mintegy húszezer diáktekintet, egyetemre menet
ezerötszázszor jártam meg a Piliscsaba-Zsámbék
tengelyt, könyvtárakban, művházakban kábé
nyolcvanezer gyerek, ovis, sulis, gimis előtt
olvastam fel, százhúszezer felnőtt hallgatta,
mit beszélek, díjakkal hajigált meg a szakma,
az állambácsi, köszönöm, dolgoztam ugyan,
nem henyéltem, de akkor is nagy tisztesség,
hányan güriznek, végeznek minőségi munkát,
s mégis alig van visszhangja, foganatja.

Ötven év, lassan százezer olvasó itt a
cybertérben, több mint tízezer bejegyzés,
amelyet lájközönnel kísértetek, nyolcszázezer
elért ember havonta, volt olyan posztom, amely
másfél millió felhasználóhoz jutott el, köpni-nyelni
sem tudok, és nem sokaság, hanem lélek,
lelketek van, sztorijaitok, áldás rajtatok,
bennetek, általatok, itt dörömböl belőletek,
általatok is az élet, ahogy a kertben több tucat
rigó csapja a zajt, sok-sok kiló gyümölcs érlelődik,
zöld kicsi gumók, szilvák, barackok, almák, fügék,
háromezernégyszáztizenkilenc hangya szorgoskodik,
ja, nem, egy már átmászott a szomszédba, és viszi,
viszi a hírt egy falevélre róva, nekem meg boldog a
születésnapom.

 

(Már ugyan ötvenegy, de május 18-án lesz a Covid-elmarasztotta ötven a MOMKultban, 19:00 órakor.)

Jegyek itt: https://momkult.hu/programok/lackfi50-vilagzene-es-klasszik/

©Pálfy Julianna festménye

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük