Fetykó Judit: Megváltás

Lászlónak

 

… nem tudlak megváltani,
csak elfogadni, dédelgetni,
úgy ahogy vagy, magadért szeretni.
Itt van belül a jó és rossz kulcsa,
mi döntjük el magunkból kiindulva,
a képmásra visszamutat önnön ujja,
a zár egyforma, egyenlő az esély,
mi kell? – a jó, a rossz a cél,
melyért mindent megtesz az ember, s néha fél.
A végtelen valamennyi atomja,
az emlékezés összes foszlánya,
genetikánk minden variánsa
kevés hozzá, minden, mind kevés,
ami tőlem telik az is oly csekély,
– lehetek, aki altatót mesél,
ki ruhádat naponta igazítja,
animusom szerető párja,
dédszülőm gondoskodó unokája,
… és még mi is? Mi is lehetnék?
Az isteni adományokból ha kaptam,
ezernyi formában, tudatlan
számolatlan, számtalan változatban
adhatom a mindennapokat,
nem ígérhetek jobb holnapokat,
sem gazdagabb, több magunkat.
… csak segíthetek jó úton járni.
Nem tudlak, nem akarlak megváltani.

 

©Kovács Emil Lajos: Alkonyi hegytető (Kisbánya)

2 hozzászólás

  1. Nagyszerű vers.

  2. Köszönöm a közlést. Minden alkotótársamnak gratulálok!

Comments are closed.